Közel három hónapja, hogy a Valve hivatalosan is jelezte, a Steam Deck nevű játék kézikonzol eszközének szállítása felgyorsult. Úgy tűnik most további gyorsulásra lehet számítani, a gyártás további felfutásával:
Sziasztok! Csak egy gyors infó még ma a szállításról.
Ahogy azt néhányan már észrevették az interneten (figyelünk, Reddit!), eszeveszett ütemben teljesítjük a foglalásokat. Ennek oka a felpörgő gyártás, így már megint túlszárnyaltuk a saját becsléseinket. A mai adag e-maillel most már az összes 3. negyedévi (július–szeptember) csoportban lévő foglalásra kiküldtük a meghívókat.
Most, hogy a 3. negyedévvel hamarabb végeztünk, előnyből indulva kezdünk neki a következő adag foglalásnak, és a 4. negyedévre tervezett foglalások teljesítésén fogunk dolgozni. Frissítettük az áruházi oldalt, hogy egy javított csoportleírással tükrözze ezt:
A Canonical új Linux kernel biztonsági frissítéseket tett közzé az összes támogatott Ubuntu kiadáshoz, amelyek több, különböző biztonsági kutatók által a közelmúltban felfedezett biztonsági rést orvosolnak.
A biztonsági frissítések után, amelyek 15 sebezhetőséget orvosoltak, az új Linux kernel biztonsági javítások elérhetőek:
KDE tesztelése docker alapon. Érdekes témát dolgozok fel most, és már az elején kiemelem, hogy valóban csak a lépéseket mutatom meg, az alapfogalmakat, de nem térek ki a háttérre, ami az egészet üzemeltetni. A KDE régebbi, de stabil verziója érhető el a legtöbb Debian Linux rendszeren. Ezen kicsit segítettünk a múltkori részben, ahol egy újabbat telepítettünk.
1991. szeptember 17-én jelent meg a Linux kernel 0.0.1-es verziója. Az első Linux kernel kiadás mindösszesen 10,239 sor forráskódból állt. Napjainkra már több mint egymillió kódhozzájárulást (commit) fogadtak be be a Linux kernelbe. Noha az első Linux kiadás forráskódját 100 százalékban Linus Torvalds írta, napjainkban 1 százaléknál kevesebb kód származik az eredeti Linus Torvalds által készítettekből. A Linux 1.0 verziója 1994 márciusában jelent meg és 176 250 kódsort tartalmazott a forráskódja. A Linux kernel eddig 20 000 ember munkáját dicséri és 2020.
Szóközök cseréje Linux alatt fájlnevekben. Sok fájlnév szóközöket is tartalmaz. Ezek kezelése nem mindig elegáns Linux alatt. Bár a Linux elég fejlett operációs rendszer, de ez még midig fennálló probléma lehet és erre kell valami megoldást találni. Több shell nem kezeli őket rendesen, egyes programok pedig nem ismerik fel egy fájlnévnek, ha abban szóköz van. Ilyenkor fura, nem feltétlen egyértelmű hibajeleket kapunk.
Mi lehet a megoldás? A legjobb, ha nem használunk szóközt, így nem lesz probléma az ilyen fájlokkal: Ez egy minta fájl.txt.
A Canonical új Linux kernel biztonsági frissítést adott ki az Ubuntu 22.04 LTS és az Ubuntu 20.04 LTS felhasználók számára, amely összesen kilenc biztonsági sebezhetőséget orvosol, amelyeket különböző kutatók fedeztek fel az upstream Linux 5.15 LTS kernelben. Ezek azok a verziók, amelyet a Linux mint 21-es verziója, illetve a Linux Mint 20.x verziók is használnak
A Valve most tette közzé a Steam Survey 2022. augusztusi eredményeit, amelyek százalékos alapon enyhe növekedést mutatnak a Linux játékoknak a teljes piaci részesedés részeként.
Amint azt a dedikált Steam Tracker rendszeren is látni lehet, a Linux felhasználói aránya a Steam-en már 1 éve 1% felett van, és 1,27 százalékra nőtt augusztusra. Ez 0,04 százalékos növekedés. A Windows adatok 0,8 százalékos csökkenés után 96,23% az eredménye, a macOS-nek 2,50%, ami 0.76%-os növekedés.
A legutóbbi számaik alapján körülbelül 132,43 milló az összes havi aktív felhasználója van Steam-nek, amiből 1 681 861 havi aktív Linux-felhasználó lenne a Steam-en, ami folyamatos növekedés a tavaly év végi 1 396 640 havi aktív felhasználóhoz képest.
A Notepad++ ismerős lehet a Windows-on tevékenykedő felhasználók számára. Kicsi, gyors, nagy tudású Scintilla alapú, C++ programnyelven írt szerkesztőprogram, akár szövegfájlok, akár forráskód szerkesztéséhez. Ügyes szerkesztő, hatékony eszközök, bővítmények jellemzik ezt a programot. Na de miért írok egy csak Windows-on elérhető szerkesztőről a Linux Mint oldalán? A Notepad++ alapján elkészült a platformokon átívelő, újraimplementált változata, amely neve Notepad Next.
Éppen 31 éve volt, hogy Linus Torvalds – egy finn egyetemista – elküldte az szerény levelét a comp.os.minix hírcsoportba, amelyben bejelentette, hogy egy új, Linux nevű projektbe kezdett:
From: Linus Benedict Torvalds
Hello everybody out there using minix -
I'm doing a (free) operating system (just a hobby, won't be big and professional like gnu) for 386(486) AT clones. This has been brewing since april, and is starting to get ready. I'd like any feedback on things people like/dislike in minix, as my OS resembles it somewhat (same physical layout of the file-system (due to practical reasons) among other things).
I've currently ported bash(1.08) and gcc(1.40), and things seem to work. This implies that I'll get something practical within a few months, and I'd like to know what features most people would want. Any suggestions are welcome, but I won't promise I'll implement them :-)
Linus
PS. Yes - it's free of any minix code, and it has a multi-threaded fs. It is NOT protable (uses 386 task switching etc), and it probably never will support anything other than AT-harddisks, as that's all I have :-(.
azaz
Hello mindenkinek, aki minixet használ -
Egy (ingyenes) operációs rendszert készítek (csak hobbiból, nem lesz nagy és profi, mint a gnu) 386(486) AT klónokra. Ez már április óta készül, és lassan kezd elkészülni. Szeretnék minden visszajelzést arról, hogy az embereknek mi tetszik/nem tetszik a minixben, mivel az én OS-em némileg hasonlít rá (többek között ugyanaz a fájlrendszer fizikai elrendezése (praktikus okokból)).
Jelenleg a bash(1.08) és a gcc(1.40) portolását végeztem el, és úgy tűnik, hogy a dolgok működnek. Ez azt jelenti, hogy néhány hónapon belül valami működőképeset fogok kapni, és szeretném tudni, hogy a legtöbb ember milyen funkciókat szeretne. Bármilyen javaslatot szívesen fogadok, de nem ígérem, hogy megvalósítom őket :-)
Linus
PS. Igen - mentes mindenféle minix kódtól, és van benne többszálú fs. NEM protable (386-os task switchinget használ stb.), és valószínűleg soha nem is fog támogatni mást, mint AT-harddiszket, mivel csak az van :-(.
A „Linux” elnevezés szigorú értelemben véve a Linux-rendszermagot jelenti, amelyet Linus Torvalds kezdett el fejleszteni 1991-ben. A köznyelvben mégis gyakran a teljes Unix-szerű operációs rendszerre utalnak vele, amely a Linux-rendszermagra és az 1983-ban, Richard Matthew Stallman vezetésével indult GNU projekt keretében született alapprogramokra épül. A Linux pontosabb neve ebben az értelemben GNU/Linux.
A „Linux” kifejezést használják Linux-disztribúciókra (terjesztések) is, ám ilyenkor általában a disztribúció nevét is hozzáteszik. Egy-egy disztribúció olyan összeállítás, amely az alaprendszeren túl bizonyos szempontok alapján összeválogatott és testre szabott programokat tartalmaz.
A Linux a szerverek és személyi számítógépek mellett – elsősorban nyíltságának köszönhetően – megtalálható sok összetett elektronikus eszközben, így hálózati eszközökben (például routerek), hordozható eszközökben (például mobiltelefonok, okostelefonok, PDA-k, hordozható hanglejátszók, órák), háztartási gépekben, szórakoztató elektronikai berendezésekben (például asztali DVD-lejátszók, videojáték-konzolok, set-top-boxok) is. Bizonyos területeken (például webszerverek, szuperszámítógépek esetében) a legmeghatározóbb operációs rendszernek számít, ám az utóbbi években személyi számítógépekre (asztali gépek, hordozható gépek) is egyre szélesebb körben telepítenek valamilyen Linux disztribúciót. Az egyre szélesebb elterjedtség köszönhető részben az Ubuntunak, részben pedig a netbookok elterjedésének.
A Linux barátságos, csak megválogatja a barátait – tartja a mondás. Azonban napjaink Linux kiadásai nem annyira válogatósak, sem a barátok, sem a hardverek tekintetében.
A hőskor
Van egy réges-régi sztereotípia a Linux-szal kapcsolatban, hogy ez valami programozóknak szánt, fekete parancssorból irányítható, nagyon tudományos rendszer. Eredetét tekintve a Linux és ősei is, az Unix-szerű operációs rendszerek népes családja a tudományos világból eredeztethetők. Az 1970-es években az AT&T munkatársai: Ken Thompson, Dennis Ritchie és mások munkája révén született meg az Unix, amely később Linus Torvalds finn számítástechnikust is megihletett. Ha szigorúan nézzük, a Linux nem más mint a Linux-rendszermag vagy más néven Linux-kernel, azaz egy szabad szoftver, nyílt forráskódú, Unix-szerűoperációsrendszermag. Manapság azonban a Linux kifejezéssel az emberek – tágabb értelemben – a Linux-rendszermaggal futó operációs rendszereket is érthetik. Ez elmúlt évtizedekben sok-sok rendszer alakult a Linux mellett, melyek követi az ősi Unix szemléletet, többek között: HP-UX, AIX, OpenBSD, FreeBSD NetBSD vagy éppen a Mac OS X operációs rendszerek.
Mivel a Linux szabad szoftver, ezért szabadon használható, másolható, terjeszthető, tanulmányozható és módosítható számítógépes program a forráskódjával együtt. Ez a szabad szemlélet sok fejlesztő és fejlesztőcég számára szimpatikus, hiszen közösen fejleszthetnek olyan szoftvereket, amelyeket egyedül kifejleszteni sokkal költségesebb és jóval tovább is tartana. A közösségi szemlélet még azokból az időkből származik, amikor egy kis kör kiváltsága volt csak a számítástechnika és a szoftvereket kollégák, egyetemi- és kutatólaborok mérnökei fejlesztették leginkább csak kutatási céllal vagy saját és egymás szórakoztatására. Emellett kialakult a tulajdonosi szoftver fogalma, amely a munkahelyi, baráti kapcsolatokat helyett a pénzszerzést helyezte előtérbe.
Szerencsére a szabad szoftverek világa is megmaradt, és népesebb, többet alkalmazott mint eddig bármikor a történelemben. Nem csak a Linux Kernel, hanem a LibreOffice irodai programcsomag, a VLC videólejátszó, a Firefox és Chromium böngészők és még sok más program is független fejlesztők, alapítványok vagy fejlesztőcégek kezei között alakulnak. Olyan ez mint a tábortűz, amelynél mindenki kiveszi a részét a munkából, van aki fát gyűjt, van aki tüzet rak, van aki főz és mindenki jóllakik és jól is érzi magát. Ez a segítő szándékú, közösségi szellem lengi be a szabad szoftverek világát, s nem csak a szoftverfejlesztés, hanem a dokumentációírás, fordítás, és a felmerült problémák kezelését is – például a fórumokban, levelezőlistákon. Bárki részt vehet a közös munkában, aki segíteni szeretne.
Közel hat hónapja, hogy a Valve hivatalosan is bemutatta Steam Deck nevű játék kézikonzol eszközét, amely egy Arch Linux-alapú disztribúcióval és a KDE Plasma asztali környezettel működik. A sajtó és a felhasználók imádják az új eszközt, ám aki az eszköz foglalásra adta le igényét, hosszú (virtuális) sorokra számíthatott, amikor leadja a rendelését. Úgy tűnik a Valve-nek sikerült úrrá lennie az ellátásilánc-problémáin és aki most rendel október vége és december között megkapja az eszközt.
A szóban forgó sebezhetőség az Android kernel részét érinti, lehetővé téve a támadó számára, hogy tetszőleges olvasási és írási hozzáférést, root jogosultságot és a SELinux kikapcsolásának jogát szerezze meg. Az ilyen jellegű jogosultság-emeléssel egy rosszindulatú szereplő megbabrálhatja az operációs rendszert, manipulálhatja a beépített biztonsági rutinokat, és sokkal nagyobb kárt okozhat.
Bár Zhenpeng Lin a Google Pixel 6-on mutatta be az exploitot, egy maroknyi jelenlegi generációs Android-eszköz érzékeny erre a bizonyos nulladik napi fenyegetésre, köztük a Google Pixel 6 Pro és a Samsung Galaxy S22 család. Valójában a sebezhetőség minden olyan Android-eszközt érint, amelyen a Linux kernel 5.10-es verziója fut. Lin szerint a normál Linux kernel is érintett.
Figyelemre méltó, hogy a sebezhetőség pontos részleteit nem hozták nyilvánosságra. Lin azonban két másik kutatóval, Yuhang Wuval és Xinyu Xinggel együtt megjelenik a Black Hat USA 2022-es rendezvényén. Előadásuk rövid ismertetője szerint - "Vigyázat: Egy új kihasználási módszer! No Pipe but as Nasty as Dirty Pipe" - a támadási vektor lényegében a hírhedt Dirty Pipe sebezhetőség egy általánosított, de erősebb változata. Ráadásul Linuxon is kiterjeszthető a konténerekből való kitörés elérésére.
A fenti képet és ezt a posztot igazából témaindítónak szántam.
Bevallom néha velem is előfordult már, hogy ha valaki megkeresett a családból vagy barátok közül a windows valamilyen problémája miatt, akkor a legkissebb fennakadás orovosolására is a Linuxot Mintet ajánlottam. Sok családtagom van aki pedig egy laptop karbantartást követőnen "kapott ajándékba" egy másik operációs rendszert. Na jó ezutóbbi nem gerilla módon történt hanem megkérdeztem őket, hogy mit szólnának ha kipróbálnák ezt a másik rednszert és ha nem tetszik akkor visszarakjuk a régit. Azóta sem szóltak hogy bajuk lenne vele, de persze olyan is volt aki hallani sem akart róla.
Kérlek írjátok meg kommentben, hogy veletek is előfordult-e már hogy okvetlenül is a linuxot ajánlottátok valakinek, illetve hogy miként álltok ehhez a dologhoz.
QuickTile. A mai téma a QuickTile lesz. Billentyűzet-vezérelt ablakcsempézés a meglévő X11 ablakkezelőhöz. Ami egy érdekes megoldás az ablakok mozgatására, elhelyezésére. Sok olyan asztali környezet van, aminél az ablak egy mozdulattal, vagy egy billentyűkombinációval a monitor sarkába, vagy egyik élére helyezhető. De van amelyik ezt csak alapszinten ismeri, vagy nem elegendő az ablak pozicionálása nekünk. Erre készül a QuickTile. Asztali felület független, így ha megszereted, és használod, akkor egy felület váltáskor is a megszokott kombinációkkal tudsz dolgozni.
A Computeworld írásában azt jelzi, hogy „Az oroszok kalóz Microsoft-szoftverek után kutatnak az interneten, miután az amerikai technológiai óriáscég az ukrajnai invázió miatt leállította az eladásokat az országban.”. Szerintetk melyik Linux-ra váltanának? Esetleg az orosz Astra Linux? Vagy egyéb? Ti mire számítotok?
A Kommerszant című lap szerint az oroszországi internetes keresések a kalóz Microsoft-szoftverekre 250 százalékkal megugrottak, miután a vállalat március 4-én felfüggesztette az új értékesítéseket. Júniusban eddig 650 százalékos volt a keresések megugrása az Excel letöltésére irányuló keresésekben - tette hozzá a médium.
A Microsoft a hónap elején közölte, hogy jelentősen csökkenti az oroszországi üzleti tevékenységét, és ezzel csatlakozik azon vállalatok hosszú listájához, amelyek az ukrajnai háború miatt bevezetett átfogó szankciók közepette beszüntetik üzleti tevékenységüket az országban. A lépés keményen érinti Oroszországot, mivel külföldi szoftverekre támaszkodik számos gyártási és mérnöki technológiai rendszerének működtetésében - jelentette a Bloomberg üzleti hírügynökság.
Az orosz kormányzati szervek is átállnak a Microsoft Windowsról a Linux operációs rendszerre - közölte a Moscow Times. A Linux nyílt forráskódú operációs rendszeren alapuló orosz rendszerek fejlesztői is egyre nagyobb keresletet tapasztalnak - írja a Business Insider.
Megjelent a Steam legújabb, 2022. júniusi hardver- és szoftverfelmérése, amely szerint a Linux felhasználói aránya minden idők egyik legmagasabb pontján van, valószínűleg a Steam Deck és a SteamOS felemelkedésének köszönhetően. Amint az a dedikált Gamiing on Linux Steam Tracker-en is látható, ez a tendencia már jó ideje felfelé mutat, de ez a legutóbbi adat elég jól mutat.