Linux Mint

kami911 képe

Télre nyár – a Linux Mint „Tricia” vár

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.3 kiadását, amely a Tricia nevet kapta. Ahogy a 19-es kiadás is, a 19.3-as kiadás is az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.

kami911 képe

Merre tovább Linux Mint Magyar Közösség?

Sok víz lefolyt a Dunán mióta a Linux Mint Magyar Közösséghez csatlakoztam. Először mint felhasználó, aki az Ubuntu-ról tért át, majd a későbbiekben mint a magyar közösség zászlóvivője szerepkör hullott az ölembe, miután a régi tagok sajnos-sajnos kikoptak a közösségből. Sajnálom, hogy már nem jutott idejük a Linux Mint hazai ügyeit intézni. Azóta több közreműködő segítségével, és a régi tagokkal egyetértésben sikerült megújítani a honlapot. Remélem érdekes és hasznos tartalommal tudtuk páran megtölteni az új honlapot is. Ugyanakkor számomra hiányzik az igazi közösségi érzés.

kami911 képe

Megjelent a Linux Mint 19.3 „Tricia” Béta verziója

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.3 BÉTA kiadását, amely a Tricia nevet kapta. Ahogy a 19-es kiadás is, a 19.3-as kiadás is az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.

kami911 képe

Legyen a neve Tricia!

A Linux Mint 19.3 neve „Tricia” lesz. A Tricia név a latin eredetű Patrícia női név rövidüléséből származó női név jelentése: rómainak született nemes. A Patrícia név a Patrícius férfi név női párja.

A Linux Mint 19 fejlesztési ciklusa a soron következő 19.3-as verzióval lassan lezárul. Ráadásul 2020-ban új Ubuntu LTS (20.04) alapokon kerül majd kiadásra a Linux Mint 20-es verzió a május-június környékén, illetve a Debian alapú terjesztés, a Linux Mint Debian Edition 4 is érkezik.

kimarite képe

A Thunderbird levelezőkiszolgáló fájl társításainak beállítása

A barátaidtól, a munkatársaidtól, a szerelmedtől vagy a hírlevélben kapott levélben egy-egy URL előfordulása nagyon is valószínű. A címen található weboldal megnyitása, a rákattintás után a fájltársítás (MIME), és az alapértelmezett böngésző segítségével történik.

Minap telepítettem a Falkon böngészőt,

sudo apt-get install falkon

és mindez „elromlott”. Hiába kattintgattam, nem nyílt meg a linkelt webcím.

kami911 képe

Megjelent a Linux Mint 19.2 „Tina” verziója

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.2 kiadását, amely a Tina nevet kapta. Ahogy a 19-es kiadás is, a 19.2-es kiadás is az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Ez a kiadás tartalmazza a Cinnamon 4.2-t és a MATE 1.22 nemrég megjelent verzióit, az XFCE 4.12-t, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 3 „Cindy” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

kimarite képe

A Discord VoIP alkalmazás telepítése

A Discord egy szabadalmaztatott, ingyenes VoIP alkalmazás és digitális terjesztési platform - amelyet eredetileg a videójáték-közösség számára fejlesztettek ki -, és amely a felhasználók szöveges- képi- videó- és hang kommunikációjára specializálódott a csevegőcsatornában. A Discord a Windows, a macOS, az Android, az iOS, a Linux rendszereken használható (multiplatform) és webböngészőkben is elérhető. 2019. július 21-ig bezárólag, több mint 250 millió egyedi felhasználója van.

kami911 képe

Cinnamon fordítás 100%, MATE fordítás is, csak a dokumentumáció hiányzik

Az Linux Mint 19.2 Beta „Tina” megjelenése arra sarkalt, hogy véglegesítsem a Cinnamon fordításokat. Ezennel örömmel jelenthetem, a fordítás ismét 100%-os. Ha valami hibát találnál, vagy csak ellenőriznéd, javaslatot tennél egy-egy fordításra, látogasd meg a következő Launchpad oldalt:

https://translations.launchpad.net/linuxmint/latest/+lang/hu

Amennyiben teheted, segíts a MATE-ban is javaslatokkal. A fordítási munkát itt tudod követni:

kami911 képe

Megjelent a Linux Mint 19.2 „Tina” Béta verziója

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.2 BÉTA kiadását, amely a Tina nevet kapta. Ahogy a 19-es kiadás is, a 19.2-es kiadás is az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.

kimarite képe

A VidCutter alkalmazás telepítése

A VidCutter nyílt forráskódú, ingyenes, multiplatform és nem lineáris videó szerkesztő alkalmazás.
Telepíthető PPA és OpenSuse tükörről vagy AppImage, DEB, FlatPak és Snap csomagként.

A PPA-ról elérhető alkalmazás ezt a hibát mutatja:

ImportError: cannot import name 'qt_set_sequence_auto_mnemonic'

Legalábbis a Linux Mint 18.3 kiadásnál ...

Források, tükrök

Linux Mint

kimarite képe

A TAB használata a név kiegészítésekhez a Debian-alapú rendszereken

A konzol (terminál) használatát jelentősen megkönnyíti a TAB billentyű használata.

A TAB a név kiegészítésekhez használható:
-- egyszer megnyomva
    -- a könyvtárnevet, a fájlnevet vagy a parancs nevet egészíti ki, akkor, ha létezik pontos egyezés.
-- kétszer megnyomva
    -- listázza az összes lehetséges könyvtárnevet, fájlnevet vagy parancs nevet, akkor, ha nem létezik pontos egyezés.

kimarite képe

Használd és teszteld a létező összes Firefox verziót

A jelenlegi egyedüli kiadásként támogatott LMDE 3-at használva, felmerülhet benned a kérdés, miért a Firefox ESR böngésző van telepítve. Ha észreveszed ... . A Firefox ESR verziószámban kissé lemarad az ismerős Firefox verzió mögött, de ugyanolyan friss és naprakész. Igaz, tudása, teljesítménye kicsit néhol szűkebb, mert vállalati felhasználásra szánták. A Debian stabil kiadásokban alapértelmezetten csak a Firefox ESR böngésző érhető el. A Debian Sid (Unstable) terjesztés tartalmazza azt a böngészőt, amit a felhasználók a Firefox néven ismernek.

kimarite képe

GRUB menü személyre szabása: az alapértelmezett menüpont beállítása

Bizonyára túl vagy már azon, hogy láthatóvá tetted a GRUB menüt.
Erről itt írtam: https://linuxmint.hu/blog/2017/10/a-grub-menu-lathatosaga
Így a GRUB menüben ki tudod választani a Hibajavítás elemet is (Recovery), és bizonyos javításokat végezhetsz a segítségével. Elárulom, ezeket a javításokat a már elindított rendszer alatt is meg tudod tenni, viszont olykor hasznos lehet a GRUB-ból történő indítás.

kimarite képe

Az Adobe Digital Editions alkalmazás telepítése a Wine segítségével

Előfordulhat, hogy DRM-védett könyveket töltöttél le, vásároltál meg, valamelyik E-Book formátumban. E-Book formátum például az EPUB. Nem helyes DRM-védett könyveket vásárolni, hiszen évek múlva szerintem még a Windows alatt sem biztosan tudod megnyitni ezeket. Egy kiváló alkalmazás, a Calibre fejlesztői is ezt mondják:

kimarite képe

A honlap működése 5. rész: a magyar helyesírás-ellenőrzés a bejegyzésekben

A Linux Mint Magyar Közösség honlapján a bejegyzések (fórum, blog, hír és súgó) szerkesztése az alapértelmezetten megjelenő WYSIWYG szövegszerkesztő segítségével (what you see is what you get / amit látsz, azt kapod) történik. Manapság már a szerkesztő a Linux Mint Magyar Közösség honlapba lett beágyazva, tehát nem Drupal modul, hanem egy külső szolgáltatás.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Linux Mint csatornájára