A Doctor Web kutatói azonosították a Vo1d nevű kártékony programot, amely világszerte közel 1,3 millió Android-alapú TV-boxot fertőzött meg. A malware egy backdoorként működik, amely lehetővé teszi a támadók számára, hogy további szoftvereket telepítsenek a fertőzött eszközökre.
A Steam áruházból ingyenesen letölthető PirateFi nevű játék a Vidar infólopó kártevőt terjesztette a gyanútlan felhasználóknak. Közel egy hétig, február 6. és február 12. között volt jelen a Steam katalógusában, és akár 1500 felhasználó is letölthette. A Valve értesítést küld a potenciálisan érintett felhasználóknak.
A Check Point kutatásai szerint a Microsoft, az Apple és a Google voltak a leggyakrabban megszemélyesített márkák az elmúlt negyedév adathalász támadásaiban. A jelentés rávilágít arra, hogy a kiberbűnözők továbbra is a legnépszerűbb vállalatok hitelességét kihasználva próbálják megszerezni a felhasználók érzékeny adatait.
Az FBI, amerikai igazságügyi minisztérium illetve nemzetközi partnereik bejelentették, hogy több ezer számítógépről törölték a PlugX malware-t világszerte egy több hónapos bűnüldözési akció keretein belül. A malware a kínai Mustang Panda (másnéven Twill Typhoon) nevű fenyegető szereplőhöz köthető, melyet a támadó érzékeny adatok eltulajdonítására használt. A bírósági dokumentumokból az derült ki, hogy Mustang Pandát a kínai kormány kérte fel és fizette a kártékony program fejlesztésére.
A clickjacking (magyarul: kattintás eltérítés) támadások új változata a DoubleClickjacking lehetővé teszi a támadók számára, hogy rávegyék a felhasználókat arra, hogy dupla kattintással engedélyezzenek érzékeny műveleteket, kikerülve a clickjacking támadások ellen meglévő védelmi funkciókat. A clickjacking támadás során a támadók ráveszik a gyanútlan felhasználókat arra, hogy a weboldalon kattintsanak egy rosszindulatú tartalomra (például nyerhetnek valamit).
2025 januárjában a Cyfirma biztonsági kutatói egy új, FireScam nevű Android malware-t azonosítottak, amely a Telegram prémium verziójaként álcázva terjed, főként hamis GitHub oldalakon keresztül, amelyek a RuStore, az orosz mobilalkalmazás-piacot utánozzák.A RuStore-t 2022 májusában indította az orosz VK (VKontakte) internetcsoport a Google Play és az Apple App Store alternatívájaként, válaszul a nyugati szankciókra.
Az utóbbi években jelentősen megszaporodtak az online csalások, amelyek egyszerre működnek hírességekről szóló kattintásvadász hirdetésekkel, adathalász weboldalakkal és rámenős telemarketingesekkel. Videónkban végigvesszük, hogyan jutottunk el egy Budapesten parkoló McLarentől az utóbbi évek egyik legnagyobb, határokon átívelő online pénzügyi csalásához. Azt is megmutajuk, hogy milyen módszerekkel dolgoznak még ma is hasonló csalók, akik Moldován András, Tatár Csilla vagy épp Magyar Péter arcával próbálnak pénzt lehúzni a magyar interetezőktől.
A FakeCall nevű androidos malware új verziója képes eltéríteni a felhasználók bankját célzó kimenő hívásokat, és azokat átirányítani a támadó telefonszámára. Az új verzió célja továbbra is az, mint eddig: ellopni az emberek érzékeny adatait és pénzét a bankszámlájukról.
A Google Play, az Android hivatalos áruháza, egy éves időtávot vizsgálva több mint 200 rosszindulatú alkalmazást terjesztett, amelyeket összesítve nagyjából nyolcmilliószor töltöttek le a felhasználók. Az adatokat 2023 júniusa, és 2024 áprilisa között gyűjtötték a Zscaler kutatói, akik az időszakban több malware családot is észleltek a vizsgált alkalmazásokban a Google Play-en, és egyéb platformokon is.
A leggyakoribb fenyegetések ezek között a következők voltak:
Egy új, „FakeUpdate” csalási kampány francia felhasználókat céloz meg, és kompromittált weboldalakat felhasználva hamis böngésző és alkalmazás-frissítéseket jelenít meg számukra, amelyek valójában a WarmCookie backdoor új verzióját terjesztik. A FakeUpdate egy olyan támadási stratégia, amit a SocGolish nevű fenyegetési csoport előszeretettel alkalmaz.
A Google Playen keresztül 11 millió Android eszközre telepítették a Necro malware új verzióját, a Necro Trojan-t, rosszindulatú SDK (Software Development Kits) supply chain támadások során. A Necro számos rosszindulatú programot tölt be és különböző rosszindulatú bővítményt aktivál a fertőzött eszközökön, úgymint:
Egy malware-rel kapcsolatos kampány szokatlan módszere, hogy zárolja a böngészőt kioszk módban, ezzel a Google hitelesítő adataik megadására kényszeríti a felhasználókat, amelyeket aztán az információlopó rosszindulatú programokkal ellopnak.
A kioszk mód egy speciális konfiguráció a webböngészőkben vagy az alkalmazásokban, amely teljes képernyős módban fut a szabványos felhasználói felület elemei (eszköztárak, címsorok vagy navigációs gombok) nélkül. Úgy lett tervezve, hogy a felhasználói interakciót bizonyos funkciókra korlátozza.
A kampány kapcsolódik az ESET nemrégiben kiadott jelentéséhez, amely a progresszív webes alkalmazások (PWA-k) és fejlett WebAPK-k fokozott használatáról szól, amelyekkel banki hitelesítő adatokat lopnak el.
Biztonsági kutatók a Vultur banki trójai Androidra szánt új verzióját fedezték fel, amely fejlettebb távvezérlési képességeket és egy továbbfejlesztett kikerülési mechanizmust tartalmaz.
A Vultur legújabb fertőzési lánca azzal kezdődik, hogy az áldozat SMS üzenetet kap, amely egy jogosulatlan banki tranzakcióra figyelmeztet, és arra utasítja az áldozatot, hogy hívjon fel egy megadott számot útmutatásért.
Egy rosszindulatú hirdetési kampány a Facebookon azokat a felhasználókat célozza meg, akik mesterséges intelligencia (AI) képszerkesztő eszközöket keresnek. A támadók legális szoftvereket utánzó, hamis alkalmazások telepítésével szerzik meg az áldozatok hitelesítő adatait. A támadás a Facebook oldalak tulajdonosainak küldött adathalász üzenettel kezdődik, amely hamis fiókvédelmi oldalakra irányítja, hogy megszerezzék a felhasználó bejelentkezési adatait.