Microsoft

kami911 képe

Szintet lépett az adathalászat: PDF-ekkel támadnak a márkát utánzó kampányok

A Cisco Talos biztonsági kutatócsapat riasztó fejleményre hívta fel a figyelmet: egyre több, kifinomult adathalász kampány használ PDF mellékleteket, hogy ismert márkákat – például a Microsoftot, a DocuSign-t vagy a Dropboxot – utánozva csapdába csalják az áldozatokat.

Nyílt forrás, mint versenyelőny

Alakul a verseny az AI fejlesztő eszközök piacán. Múlt héten írtam is, OpenAI megvette a Windsurf-t, majd másnap kiadta a nagy kódbázisokra optimalizált Codex agentet.

KONTEXTUS

Pikantéria, hogy ezzel a lépéssel versenyre kelnek a Microsofttal, akivel tucatnyi más téren közeli partnerek. VSCode egy MS OSS projekt, erre épít bizonyos korlátok között a Cursor, a Windsurf és mások is.

LÉPETT A MICROSOFT

A májusi Build 2025 konferencián Satya emelte a tétet, bejelentette a GitHub Copilot for VS Code megnyitását. 

kami911 képe

A Microsoft megszerzi a 86-DOS teljes jogait

1981. július 27-én egy mérföldkőhöz érkezett a személyi számítógépek története: mindössze körülbelül két héttel azelőtt, hogy az IBM megkezdte volna az első IBM PC tömeges kiszállítását, a Microsoft megvásárolta az operációs rendszerként használt 86-DOS teljes jogait. Az operációs rendszert korábban QDOS-nak (Quick and Dirty Operating System, azaz „Gyors és Piszkos Operációs Rendszer”) hívták, és a Seattle Computer Products (SCP) cégnél dolgozó Tim Paterson fejlesztette az Intel 8086-os processzoraihoz a rendszert.  Ízlelgessünk azért: az alapja a Quick and Dirty-nek nevezett rendszer volt. Eme kifejezés egy olyan tulajdonságra utal, amelyet rövid idő alatt végeznek, anélkül, hogy nagy hangsúlyt fektetnének a pontosságra, azaz az eredeti szerző szerint is egy összecsapott fejlesztés volt.

Az MS-DOS története szorosan összefonódik az IBM és a Microsoft történetével. Az 1980-as évek elején az IBM úgy döntött, hogy belép a személyi számítógépek piacára, és ehhez szüksége volt egy operációs rendszerre. Az IBM kezdetben a Digital Research által fejlesztett CP/M rendszert szerette volna licencelni, de a tárgyalások kudarcba fulladtak. Ekkor az IBM a Microsoftot kereste meg, amelynek akkori vezetője, Bill Gates, felajánlotta, hogy beszereznek egy hasonló operációs rendszert. A Microsoft társalapítói, Bill Gates és Paul Allen továbbfejlesztették a Microsoft Disk Operating System-et, közismert nevén az MS-DOS-t, a seattle-i cég meglévő szoftverét használva alapként.

kami911 képe

Születik egy szentségtelen szövetség – Az IBM és a Microsoft történelmi találkozója

1980. július 22-én sorsfordító esemény zajlott le a számítástechnika történetében: az IBM floridai (Boca Raton-i) részlegének képviselői találkoztak Bill Gates és Steve Ballmer személyében a fiatal, ám ambiciózus Microsoft cég vezetőivel. A cél: szoftverek, és mindenekelőtt egy operációs rendszer biztosítása az akkor még fejlesztés alatt álló IBM Personal Computer számára.

kami911 képe

A Microsoft bejegyzése – Egy korszak kezdete

1981. június 25-én a Microsoft hivatalosan is incorporated company-vá alakult, azaz részvénytársasági formában jegyezték be. Bár a vállalat már hat éve létezett, ez a jogi lépés jelentős mérföldkő lett az informatikai ipar történetében. A bejegyzés alig két hónappal előzte meg az IBM PC megjelenését, amely új korszakot nyitott a személyi számítógépek és a Microsoft életében is.

kami911 képe

A Microsoft belép a 16 bites korszakba: BASIC az 8086-os processzorra

1979. június 18-án a Microsoft kiadta népszerű BASIC programozási nyelvének első verzióját az Intel új 16 bites processzorára, a 8086-ra. Ez a lépés nemcsak a Microsoft technológiai fejlődését gyorsította fel, hanem megalapozta a vállalat későbbi, világméretű uralmát a PC-piacon.

kami911 képe

Edit: a régi ismerős visszatért

Az Edit egy új, könnyen használható szövegszerkesztő a Windows parancssoros környezetéhez. A klasszikus MS-DOS Editor előtt tiszteleg, de modern felhasználói felülettel és a Visual Studio Code-hoz hasonló vezérléssel rendelkezik. Célja, hogy olyan felhasználók számára is hozzáférhető legyen, akik nem jártasak a terminálhasználatban.

kami911 képe

A Microsoft Teams hamarosan letiltja a képernyőkép készítést a megbeszélések során

A Microsoft bejelentette, hogy hamarosan új biztonsági funkciót vezet be a Teams platformon, amely – az értekezleteken megosztott tartalmak védelmének érdekében – megakadályozza, hogy a felhasználók képernyőfelvételt készítsenek. Amennyiben a felhasználók olyan platformról csatlakoznak a MS Teams értekezlethez, amely nem támogatott, akkor automatikusan csak hangalapú módba kerülnek.

kami911 képe

A Microsoft megszünteti az Authenticator automatikus jelszókitöltését, helyette az Edge böngészőt ajánlja

A Microsoft bejelentette, hogy 2025 júliusától megszünteti az Authenticator mobilalkalmazásban elérhető jelszótárolási és automatikus kitöltési funkcióikat. A cél, hogy ezeket a funkciókat egyetlen platformon, a Microsoft Edge-ben kezelje.

kami911 képe

A „Zöldszemű egér” színre lép – az első Microsoft Mouse bemutatása

1983. május 2-án a Microsoft bemutatta saját fejlesztésű számítógépes egerét az IBM és IBM-kompatibilis személyi számítógépekhez. Bár elsőre nem aratott hatalmas sikert, a Microsoft Mouse fontos mérföldkövet jelentett a grafikus felhasználói felületek (GUI) korszakának hajnalán. A két zöld gombbal ellátott periféria beceneve a „zöldszemű egér” lett, ami nemcsak külső megjelenésére, hanem a Microsoft Apple iránt érzett irigységére is utalhatott.
 

kami911 képe

Az IBM licenceli a PC-szabadalmakat

Tandy és az IBM klónok felemelkedése – ez volt a fordulópont a személyi számítógépek piacán.

1988. április 21-én a Tandy Corporation sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette: terveik szerint az IBM PS/2 rendszerekhez hasonló számítógépek gyártásába kezdenek. A bejelentés nem sokkal azután történt, hogy az IBM nyilvánosságra hozta: licenceli a kulcsfontosságú személyi számítógépes technológiákra vonatkozó szabadalmait.

kami911 képe

A Defender mostantól lekapcsolja a nem felügyelt végpontokat

A Microsoft Defender for Endpoint új funkciója lehetővé teszi a még fel nem fedezett vagy a rendszerbe be nem csatlakoztatott eszközök automatikus hálózati elszigetelését, hogy megakadályozza a támadók oldalirányú mozgását és a támadások terjedését. Ez a képesség az „automatikus támadásmegszakítás” mechanizmus részeként működik, amely önállóan blokkolja az olyan IP-címekhez tartozó eszközökkel való kommunikációt, amelyek gyanús tevékenységet mutatnak, de még nincsenek integrálva a Defender for Endpoint rendszerébe.

kami911 képe

A Microsoft tőzsdére lép

Tíz évvel a vállalat alapítása után, 1986. március 13-án a Microsoft Corporation részvényei először kerültek tőzsdére, 21 dolláros nyitóáron. A kereskedés során az árfolyam rövid időre elérte a 29,25 dollárt, majd a nap végén 27,75 dolláron zárt. Ez az esemény nem csupán a Microsoft számára volt mérföldkő, hanem rengeteg alkalmazott számára is, akik jelentős anyagi gyarapodást tapasztalhattak.

kami911 képe

Aktívan kihasználtként jelöli a CISA a Windows és a Cisco sebezhetőségeit

A CISA (Cybersecurity and Infrastructure Security Agency) figyelmeztette az amerikai szövetségi ügynökségeket, hogy biztosítsák rendszereiket a Cisco és a Windows rendszerek sebezhetőségeit kihasználó támadások ellen. Annak ellenére, hogy a CISA ezeket a sérülékenységeket aktívan kihasználtnak minősítette, valójában konkrét részleteket még nem közölt a rosszindulatú tevékenységről vagy azok elkövetőiről.

kami911 képe

Framework Mono 6.14: az első stabil kiadás öt év után

Már öt éve annak, hogy az utolsó nagy Mono projekt frissítés kijött, mint egy nyílt forráskódú .NET keretrendszer Ezek után a  Microsoft a Wine projektnek adta a Mono projektet ami a Wine környezet fejlesztésének egyik összetevője. A Mono projekt átadása a Wine projekt fejlesztőinek egy nagyvonalú gesztus, mert a vállalat megtehette volna az ellenkezőjét is eddigi gyakorlatukat ismerve.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Microsoft csatornájára