Határozottabb és élénkebb színek, jobb éjszakai megjelenés, új hangeffektusok és ikontémák az, ami szemre is azonnal látszik. Még teljesebb Flatpak integráció, jobb NVIDIA illesztőprogram kezelés, automatikus ISO-lemezkép ellenőrző eszköz és felokosított Pendrive formázó, lemezkép-író, illetve Illesztőprogram-kezelő és Warpinator, ami csak a használat közben veteti észre magát. Ismét eltelt egy fél év és a Karácsonyfa alá megérkezett a Linux Mint 21.1-es, Vera nevű verziója is. Töltsétek le, és próbáljátok ki! Továbbra is ingyenesen és magyar nyelven is.
Várjuk véleményedet, segítségedet valamint tapasztalataidat a fórumon és az élő csevegésben is!
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 21.1 BÉTA kiadását, amely a Vera nevet kapta. A 21.1-es kiadás is az Ubuntu új – 2022. áprilisban megjelent – 22.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió majd 2027-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez. 2024-ig a Linux Mint jövőbeli verziói ugyanazt a csomagalapot fogják használni, mint a Linux Mint 21, így a frissítés különösen egyszerű lesz az emberek számára. A fejlesztőcsapat 2024-ig nem kezd el dolgozni egy új csomagalapon, és teljes mértékben erre az alapra összpontosít.
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 21 végleges kiadását, amely a Vanessa nevet kapta. A 21-es kiadás is az Ubuntu új – 2022. áprilisban megjelent – 22.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a ez verzió majd 2027-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt éven keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez. 2024-ig a Linux Mint jövőbeli verziói ugyanazt a csomagalapot fogják használni, mint a Linux Mint 21, így a frissítés különösen egyszerű lesz az emberek számára. A fejlesztőcsapat 2024-ig nem kezd el dolgozni egy új csomagalapon, és teljes mértékben erre az alapra összpontosít.
Verziók
A most megjelent végleges kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 5.4-es verzióját, a MATE asztali környezet 2021. augusztus 10-én megjelent 1.26 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2020. december 22-én megjelent 4.16 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.
A Linux Mint 21-es, Vanessa kódnevű végleges verziója a főbb összetevőket tartalmazza:
Cinnamon 5.4 verzió (Cinnamon változat),
MATE 1.26 verzió (MATE változat),
Xfce 4.16 verzió (Xfce változat),
Linux kernel 5.15 verzió,
A linux-firmware verzió: 20220329.
Flatpak version: 1.12.
Ubuntu 22.04 programcsomagok:
Mesa 22.0,
GCC 10.3,
LibreOffice 7.3,
A legújabb Mozilla Firefox, Thunderbird kiadások.
Frissítési figyelmeztetések
Ez a végleges kiadás hibákat tartalmazhat, ezért kiadás előtt kérjük, hogy körültekintően tesztelje a kiadást.
A Linux Mint 21 BÉTA kiadásról frissíthet majd a végleges kiadásra.
A Linux Mint 20.x-es verziójának 64 bites kiadásáról frissíthet a 20.3-es végleges verzióra. A Linux Mint 20.3-as verziójáról frissíthet majd a Linux Mint 21-es verziójára. A frissítés menetét a Linux Mint 21 végleges verziójának megjelenése utáni hónapban teszik közzé a fejlesztők.
A telepítő ISO lemezkép-fájlok letöltése után a következő nagyon fontos lépés, a fájlok hitelességének ellenőrzése. A különböző kiadások ellenőrző kódjai és az ellenőrzés lépései a How to verify ISO images oldalon találhatóak. Magyarul is elkészült a Hogyan ellenőrizheted az ISO képfájlokat leírás.
Miért fontos a hitelesség ellenőrzése?
Előfordulhat, hogy a telepítőmédiák különböző forrásokból történő letöltésekor, nem az eredeti Linux Mint fejlesztők által kiadott ISO képfájlt töltöttük le. Az ilyen telepítők tartalmazhatnak a rendszerhez utólag hozzáadott kártékony kódokat, programokat, amelyek biztonsági kockázatot jelentenek. Ennek a veszélynek az elkerüléséhez ajánlott lépés a telepítők hitelességének ellenőrzése.
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 21 BÉTA kiadását, amely a Vanessa nevet kapta. A 21-es kiadás is az Ubuntu új – 2022. áprilisban megjelent – 22.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió majd 2027-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez. 2024-ig a Linux Mint jövőbeli verziói ugyanazt a csomagalapot fogják használni, mint a Linux Mint 21, így a frissítés különösen egyszerű lesz az emberek számára. A fejlesztőcsapat 2024-ig nem kezd el dolgozni egy új csomagalapon, és teljes mértékben erre az alapra összpontosít.
Verziók
A most megjelent béta kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 5.4-es verzióját, a MATE asztali környezet 2021. augusztus 10-én megjelent 1.26 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2020. december 22-én megjelent 4.16 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.
A Linux Mint 21 neve „Vanessa” lesz. A Vanessa név az Egyesült Államokban, Brazíliában és Németországban nagyon népszerű női keresztnév. Ez a női keresztnév Jonathan Swift elméjének szüleménye, és 22 évvel fiatalabb tanítványát, majd később szerelmét, Esther Vanhomrigh-t nevezte így, 1708-tól kezdődő ismeretségük folyamán, amikor kapcsolatuk bensőségesebb színezetet is kapott. A Vanessa keresztnév lényegében a hölgy vezetéknevének elejéből és az Eszter egy becézett formájából „Essa” állt össze. A Vanessa név nyomtatásban elsőként 1726-ban jelent meg, a Cadenus and Vanessa művel, de ez a verset már 1913-ban megírta Swift. 1807-ben egy lepke faj is a Vanessa nevet kapta, Johan Christian Fabricius munkájának hála. A Vanessa név az Egyesül Államokban a 71. legnépszerűbb volt 2007-ben, és 1953 óta tagja a 200 legnépszerűbb névnek az országban. A legnépszerűbb 100-ba 1977-be került be. Németországban is 1976-ban lett TOP100-as és a 90-es években volt a legnépszerűbb: hetedik, utána népszerűsége csökkent.
Magyarországon a Vanessa név Vanessza formában jelent meg és e nevet viselők május 24-én ünneplik a névnapjukat.
Ez a végleges kiadás hibákat tartalmazhat, ezért ezt a kiadást csak tesztelés után kezdje el használni éles környezetben. A visszajelzéseivel kérjük segítse a Linux Mint fejlesztőcsapatát, a Linux Mint jobbá tételé érdekében!
Frissíthet a 20.3 BÉTA kiadásról, illetve a 20, 20.1, 20.2 verziókról 20.3 végleges kiadására.
Frissítés a 20, 20.1 vagy 20.2 verzióról 20.3-ra
Frissítés előtt rendszeréről és adataitól mindenképpen készítsen biztonsági másolatot!
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 20.3 végleges kiadását, amely a Una nevet kapta. A 20.3-as kiadás is az Ubuntu új – 2020. áprilisban megjelent – 20.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió majd 2025-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Verziók
A most megjelent kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 5.2-s verzióját, a MATE asztali környezet 2021. augusztus 10-én megjelent 1.26 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2020. december 22-én megjelent 4.16 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.
A Linux Mint 20-as verzióiról 64 bites kiadásáról frissíthet a 20.3-as végleges verzióra. A frissítés menetét leíró dokumentum a Linux Mint 20.3 végleges verziójának megjelenésével egy időben elérhető: Frissítési utasítások.
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 20.3 BÉTA kiadását, amely a Una nevet kapta. A 20.3-es kiadás is az Ubuntu új – 2020. áprilisban megjelent – 20.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió majd 2025-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Verziók
A most megjelent béta kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 5.2-s verzióját, a MATE asztali környezet 2021. augusztus 10-én megjelent 1.26 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2020. december 22-én megjelent 4.16 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 20.2 kiadását, amely a Uma nevet kapta. A 20.2-es kiadás is az Ubuntu új – 2020. áprilisban megjelent – 20.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió VÉGLEGES kiadása majd 2025-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Verziók
A most megjelent stabil kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 5.0-s verzióját, a MATE asztali környezet 2020. február 10-én megjelent 1.24 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2020. december 22-én megjelent 4.16 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 20.1 kiadását, amely a Ulyssa nevet kapta. A 20.1-es kiadás is az Ubuntu új – 2020. áprilisban megjelent – 20.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2025-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Köszönjük a visszajelzéseket, amelyeket elküldtek nekünk. A blog és a Github jelentések között 75 kérdést zártunk le a BETA kiadás óta.
Hálásan köszönjük az adományokat és a támogatást is. Az elmúlt hónapokban összegyűlt pénzből nagy bónuszokat küldhettünk fejlesztőinknek és moderátorainknak. Ez mindig nagyon jó érzés, főleg karácsony táján.
Jelenleg 34 kérdés van nyitva. Legtöbbjük nem kiadás-blokkoló, de vannak olyan hibák, amelyeket javítani szeretnénk, mielőtt a Linux Mint 20.1-nek stabil kiadást adnánk.
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 20.1 BÉTA kiadását, amely a Ulyssa nevet kapta. A 20.1-es kiadás is az Ubuntu új – 2020. áprilisban megjelent – 20.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió VÉGLEGES kiadása majd 2025-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
A Karácsony gyorsan közeleg. Reméljük, hogy az ünnepi szezonban kiadjuk a Linux Mint 20.1-et, de nagyon szoros időbeosztásban vagyunk.
Szeretném megköszönni mindannyiuknak az adományaikat és a támogatásukat. Mielőtt visszarohannék dolgozni a 20.1-en, szeretnék megosztani néhány előrelépést, amelyet a Hypnotixen, az új IPTV lejátszón tettünk.
A Hypnotix egy beállítási képernyőt kapott, ahol mostantól több TV-szolgáltatót is konfigurálhat:
Szeretném megköszönni mindannyiuknak a támogatásukat. Az adományok általában meglehetősen magasak a kiadás után, és a Linux mint 20 sem kivétel. Egyetlen hónap alatt 924 adományt kaptunk! Ez elég lenyűgöző szám, és nagyon büszkék vagyunk rá, mind projektként, mind közösségként.
A Linux mint 20-at jól fogadták, de új kihívásokat vezetett be, mind kiadásként, mind pedig frissítésként. A következő két évben e kihívások megoldására fogunk összpontosítani, valamint arra, hogy izgalmas finomításokat és új funkciókat hajtsunk végre a következő pontkiadásokban. Ezek közül néhány már szerepel a Trello tábláinkon és menetrendeinken. Én mégis inkább akkor beszélnék róluk, ha már megvalósítottuk őket és készen állnak a szállításra. Remélhetőleg ezúttal a jövő hónapban képesek leszünk ízelítőt adni néhányukból.
A múlt hónap visszajelzéseiben észrevettük, hogy néhány felhasználó azt szeretné, hogy a Linux Mint becsomagolja a Chrome-ot. Zavart és jogosultsághiányt is megfigyeltünk, amikor arról volt szó, hogy idegen csomagokkal foglalkozunk a frissítés során. Jelenleg ez a két terület az, amelyet vizsgálunk.
Az LMDE 4 sok frissítést kapott mostanában, beleértve a Linux mint 20-ból és a Cinnamon 4.6-ból származó új funkciókat is.
Egy Linux Mint kiadások népszerűségéről szóló tanulmány érdekes eredményeket mutatott, és vigaszt nyújtott azokra az érzésekre, amelyek eluralkodtak a felhasználói bázisunkon.