Nagy forgalom a csomagtárolókon

A fő szoftvertároló a packages.linuxmint.com jelenleg nem mindenki számára elérhető. Ez azt a hibát eredményezheti, hogy időtúllépés és késedelem jelentkezik az apt-get használatakor és a Frissítéskezelőben.

Kérjük váltson át másik tükörszerverre a hiba javításáig:

Linux Mint – kis disztribúció, nagy siker – SFD 2014 Informatórium

A sok éves hagyománynak megfelelően idén is megrendezésre került Szegeden a Szabad Szoftver Konferencia, mely egyúttal a szabad szoftverek világnapjának ünnepe is volt.
Az esemény 2014 november 20-án, csütörtökön került megrendezésre, amelyen a Linux Mint Magyar Közösség képviseletében Szalai Kálmán (KAMI) tartott előadást a Linux Mintről.

Hogyan frissítsünk Linux Mint 17-ről 17.1-re?

Most már lehetővé vált a Linux Mint Cinnamon és MATE kiadások frissítése 17-es verzióról 17.1-re.
Ha már régóta szerette volna ezt megtenni, de türelmesen kivárta, míg a fejlesztők elkészítik a megoldást, az most frissítheti a rendszerét újabb kiadásra.

Frissítés okai

Havi hírek – Október 2014

A Linux Mint 17.1 “Rebecca” Cinnamon és MATE kiadásai sikeresen átmentek a minőségteszten és megkapták az RC kiadási minősítést. Ezek a hét végén elérhetővé vállnak. A MATE kiadás a Compiz ablakkezelő out-of-the-box támogatásával érkezik (amelyik a rendszerben előre fel van telepítve, beállítva és amit át lehet kapcsolni egy gombnyomással). A Cinnamon kiadás az új Cinnamon 2.4 asztallal érkezik, melynek új funkcióiról a Segfault oldalon olvashatnak. Egy korábbi verzió elérhető volt a Linux Mint 17 Romeo tárolóiban. Minden 17.1 kiadás (beleértve a készülő KDE és Xfce kiadásokat) számos új funkcióval és az eszközök fejlettebb változataival, rendszer komponensekkel, grafikával és egyéb közös összetevőkkel érkezik. Ezeket a kiadási megjegyzésekben részletezik majd.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára