linux

simonszoft képe

Szeptember elsején volt 27 éve az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára elindított a „Virtuális könyvtár” projektet

John Adams elnök által alapított (1800. 04. 24) Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára 1994.09.1.-én döntette el, hogy elindítja a Virtuális könyvtár projektet, amelynek célja a könyvek digitalizálása és azok számítógépes hálózatokon keresztüli megosztása a diákok és kutatók számára világszerte.
A "virtuális könyvtár" projekt révén nagyon ritka és/vagy igen rossz állapotban lévő anyagokat is elérhetővé tehetnek, valamint helyet takaríthat meg a könyvtár számára, amelynek állománya 2014 -ben 838 mérföldnyi polcot töltött fel.

kami911 képe

30 éves a Linux (kernel)

Éppen 30 éve volt, hogy Linus Torvalds – egy finn egyetemista – elküldte az szerény levelét a comp.os.minix hírcsoportba, amelyben bejelentette, hogy egy új, Linux nevű projektbe kezdett:

A „Linux” elnevezés szigorú értelemben véve a Linux-rendszermagot jelenti, amelyet Linus Torvalds kezdett el fejleszteni 1991-ben. A köznyelvben mégis gyakran a teljes Unix-szerű operációs rendszerre utalnak vele, amely a Linux-rendszermagra és az 1983-ban, Richard Matthew Stallman vezetésével indult GNU projekt keretében született alapprogramokra épül. A Linux pontosabb neve ebben az értelemben GNU/Linux.

A „Linux” kifejezést használják Linux-disztribúciókra (terjesztések) is, ám ilyenkor általában a disztribúció nevét is hozzáteszik. Egy-egy disztribúció olyan összeállítás, amely az alaprendszeren túl bizonyos szempontok alapján összeválogatott és testre szabott programokat tartalmaz.

Hamarosan 30 éves lesz a Linux kernel

Ennek apropóján ismert és kevésbé ismert érdekességeket közöl az @OracleLinux twitter fiókja:

  • Az első Linux kernel kiadás mindösszesen 10,239 sor forráskódból állt. Napjainkra már több mint egymillió kódhozzájárulást (commit) fogadtak be be a Linux kernelbe.
  • Mi lesz a Linux jövője? A Linux kiszolgáló-piac éves bevétele 2027-re elérheti a 15,64 milliárd dollárt.
  • Hozzávetőlegesen a hollywood-i produkciók 90 százalékában veszt rész Linux alapú rendszer a filmkészítés valamely szakaszában.
  • 2013 óta a Nemzetközi Űrállomás is Linux alapú rendszereket használ.
  • A Linux nagyon aktív fejlesztői közösséggel rendelkezik. A Linux Foundation adatai alapján az elmúlt 15 hónapban óránként átlagosan 7,8 fejlesztés és javító kódrészlet (patch) került beolvasztásra (merge) a Linux kernelbe.
  • A Linux első kiadásai nem voltak szabad szoftverek. A korai verziók licencei tiltották a kereskedelmi felhasználást és a termék továbbadását. Linux 1992-ben váltott a GPL licenccel, s nyílt meg a lehetőség arra, hogy mindenki szabadon használhassa és fejleszthesse.
  • A New York Stock Exchange (NYSE, New York-i tőzsde) is Linux-ot használ a nagy sebességet igénylő tranzakciók követéséhez, számítások végzéséhez.
  • Az Android mobiltelefon operációs rendszer is Linux-ra épül, egy alaposan módosított Linux-ra.
  • James Cameron népszerű Avatar című filmjének készítéséhez is Linux-ot használtak.
  • 2000-ben, az Apple vezér, Steve Jobs egy feltétellel munkát ajánlott Linux Torvalds számára: nem dolgozhat a Linux kernelen. Linus szerencsére ezt az ajánlatot visszautasította.
  • Noha az első Linux kiadás forráskódját 100 százalékban Linux Torvalds írta, napjainkban 1 százaléknál kevesebb kód származik az eredeti Linux Torvalds által készítettekből.
  • A Linux 1.0 verziója 1994 márciusában jelent meg és 176 250 kódsort tartalmazott a forráskódja. Ekkoriban se Google, se Netflix, se iPhone nem létezett.
  • Esélyes, hogy a meglátogatott weboldalakat Linux-on futtatják. A webkiszolgálók döntő hányada alatt Linux teljesít szolgálatot.
  • Minden Linux kernel kiadásnak van egy-egy kódneve. A nemrég megjelent kiadások között van például a „Fearless Coyote” [Rettenthetetlen Sakál] (4.13) és „Shy Crocodile” [Félénk krokodil] (5.0) is.
  • A Linux kernel eddig 20 000 ember munkáját dicséri és 2020. augusztusában küldték be az egymilliómodik commit-ot.
  • Hogyan mondod azt, hogy Linux? Ma már egyértelmű, de 1994-ben Linux Torvalds készített egy WAV-fájl ennek egyertelműsétésére: Hello, this is Linus Torvalds, and I pronounce "Linux" as "Linux".
  • Az okostelefonoktól kezdve a szuperszámítógépekig a Linux kernel képes sokféle környezetben is futni.
  • A Tux miért éppen egy pingvin? Néhányan úgy gondolják Linus imádja ezt az állatot, amely viszont nem megfelelő egy céges megjelenéshez. Linus Torvalds azt mondta, hogy egy feldühödött pingvin harapta meg őt és megfertőzte a "penguinitis" (nem létező) betegséggel.
  • Minden jelentősebb űrprogram Linuxot használ, beleértve a NASA-t, és az ESA-t is. A SpaceX 65 űrmissziót teljesített a Falcon 9 rakétákon szolgálatot teljesítő hibatűrő Linux rendszerüknek köszönhetően.
  • A Linux kernel hozzávetőlegesen 27,8 millió kódsorból áll a Git tárolója tanulsága szerint. A systemd 1,3 millió kódsorból áll.
  • A NASA által készített Perseverance marsjáró révén a Linux már a Mars bolygót is meghódította!
  • A Linux segítségével olyan népszerű szolgáltatások érhetőek el, mint az Airbnb, az Uber, a Netflix, valamint számos más hatalmas, vagy éppen piacra törő cég is Linux-ot és a szabad szoftvereket választotta.
  • Az 1997-ben készül James Cameron film, a Titanic volt az első film, amelyet Linux kiszolgálókon készítettek.
  • Tudtad-e, hogy a Linuxnak majdnem más lett a neve? Linus Torvalds eredetileg a projektet "FreeX"-nek akarta nevezni, a "free". a "freak" és az"Unix" szavak kombinációjából.
  • Linux rendszermag fut a világ leggyorsabb 500 szuperszámítógép szinte mindegyikén.
  • A Linux kabalafiguráját a Tux pingvint, Linus Torvalds választotta. Magát a figurát Larry Ewing rajzolta meg.
  • Tudtad, hogy a Linux név a Linux Kernel elnevezésből ered, amely kernelt 1991 kezdte el írni Linus Torvalds, az akkor még a Helsinki Egyetemre járó egyetemista?

Cikkajánló:

 

kami911 képe

Így javítsd meg a Spectre, Meltdown és az Intel Management Engine hibákat a gépeden

(Frissítve) A Spectre nevű sérülékenység két hibája többé-kevésbé minden modern processzort, a Meltdown pedig az Intel elmúlt 10 évben megjelent valamennyi processzoraát és néhány erősebb ARM processzort érint – lehetővé téve adatszivárgást. Az Intel Management Engine sebezhetőségei pedig távoltól teszik elérhetővé a gépet. Mindegyik hibára született már hibajavítás, ezek telepítése elengedhetetlen lesz a jövőben a számítógépek biztonságos üzemeletetéséhez. Az első javítások még januárban jelentek meg, de az Intel mikrokód frissítés és a Windows frissítés is olyan hibákat okozott, mely után a gyártók újabb javításokat adtak ki.

kami911 képe

Fordítsd, ellenőrizd, használd!

Sok-sok felhasználó számára hazánkban csak a magyar nyelvű felülettel rendelkező programok használhatóak. Ennek érdekében számos önkéntes dolgozik azon, hogy a Linux Mint minden kiadása magyar nyelven, megfelelő minőségben jelenjen meg a monitorok kijelzőjén. A hamarosan érkező új Linux Mint kiadás előtt ismét célszerű több időt szentelni a fordításoknak, befejezni és ellenőrizni őket.

Arra kérnék mindenkit, aki kedvet és tehetséget érez a fordítás iránt, hogy segítsen és ellenőrizze a már meglévő fordításokat illetve tegyen javaslatokat a hiányzó fordítások befejezésére.

kami911 képe

Calibre 7.25: Új Kindle támogatás és egyéb fejlesztések

A Calibre, az legismertebb és legkedveltebb e-könyv-kezelő szoftver, megjelentette legújabb, 7.25-ös verzióját. A Kovid Goyal által vezetett fejlesztőcsapat egyik legnépszerűbb nyílt forráskódú e-könyvkezelő szoftvere most még több funkcióval és hibajavítással bővült. A Calibre egy ingyenes és nyílt forráskódú e-könyvkezelő szoftver, amelyet kifejezetten az e-könyvek szervezésére, konvertálására és olvasására terveztek.

kami911 képe

Arch Linux hivatalosan is elérhető lehet a WSL-ben

A Microsoft és a Linux közötti kapcsolat az elmúlt 20 évben drámai változásokon ment keresztül. Az egykor "ráknak" nevezett nyílt forráskódú rendszer ma már multi-milliárd dolláros érdekeltségekkel rendelkezik a redmondi óriáscég portfóliójában. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele a Windows Subsystem for Linux (WSL). A WSL lehetővé teszi, hogy a felhasználók Linuxot futtassanak Windows alatt, anélkül hogy külön számítógépre vagy virtuális gépre lenne szükségük.

kami911 képe

Tails 6.12: biztonsági frissítések az anonim operációs rendszerben

A Tails projekt bejelentette a Tails 6.12 kiadását, amely a Debian GNU/Linux alapú, hordozható operációs rendszer legújabb verziója. A Tails elsősorban az anonimitás, adatvédelem és cenzúra elleni védelem biztosítására készült, különösen a Tor-hálózat segítségével.

kami911 képe

Megjelent a Linux 6.14-rc1 – az NTSYNC elkészült, új AMDXDNA illesztőprogram és további fejlesztések

Linus Torvalds bejelentette a Linux 6.14-rc1 verziót, amely a Linux 6.14 összevonási ablakának (merge window) lezárását jelzi. A következő napokban részletes összefoglaló várható a Linux 6.14 újdonságairól, de már most is kiemelkedik néhány fontos fejlesztés:

kami911 képe

A CachyOS bemutatja a Propeller optimalizálást és az NVIDIA Blackwell támogatást

Több mint egy hónappal a decemberi kiadás után megérkezett a CachyOS első 2025-ös frissítése, amely a legújabb Linux 6.13-as kernellel érkezik. Az Arch-alapú, játékosokra fókuszáló disztribúció ezúttal is komoly fejlesztésekkel bővült. Bár a megjelenés kissé későbbre csúszott a tervezettnél, a fejlesztők szerint megérte a várakozást, mivel a kiadást késleltették annak érdekében, hogy teljes NVIDIA-kompatibilitást biztosítsanak.

kami911 képe

Nitrux 3.9 – Egyszerűbb és hatékonyabb energiakezelés

Uri Herrera bejelentette a Nitrux 3.9 kiadását. Ez az a Debian-alapú, systemd-mentes és megváltoztathatatlan (immutable) GNU/Linux disztribúció, amely a KDE Plasma asztali környezet köré épült. A Nitrux egy folyamatosan frissülő, immutable (módosíthatatlan) és systemd-mentes Linux disztribúció, amely a Debian GNU/Linux alapjaira illetve a KDE Plasma asztali környezet köré épül, és az OpenRC szolgáltatáskezelőt használja.

kami911 képe

Parrot OS 6.3 – Fokozott biztonság és új eszközök

Három hónappal a 6.2-es kiadás után a Parrot OS csapata bejelentette a 6.3-as verzió megjelenését. Ez a Debian-alapú, biztonsági szakértők, fejlesztők és adatvédelemre érzékeny felhasználók számára készült Linux-disztribúció új és továbbfejlesztett eszközökkel érkezik.

kami911 képe

Megjelent a Solus 4.7: jobb NVIDIA-támogatás és fejlettebb Flatpak-kezelés

Több mint három hónappal a Solus 4.6 „Convergence” kiadás után a fejlesztőcsapat bejelentette a Solus 4.7 „Endurance” megjelenését. Az új verzió stabil frissítéseket, továbbfejlesztett alapértelmezett kernelt és korszerűbb alkalmazásokat kínál.

kami911 képe

GParted Live 1.7 – kísérleti Bcachefs-támogatással és Linux 6.12 LTS kernellel

A GParted 1.7 és a GParted Live 1.7 már elérhető és letölthető. Ez a nyílt forráskódú és ingyenes particionáló program lehetővé teszi a partíciók átméretezését, másolását és áthelyezését adatvesztés nélkül. A GParted 1.6 megjelenése óta eltelt közel egy év után az új verzió számos fejlesztéssel érkezik.

Oldalak

Feliratkozás RSS - linux csatornájára