A 19. század közepén San Francisco már gyorsan növekvő város volt, ám a városra jellemző meredek domborzat komoly kihívást jelentett a közlekedés számára. A lovas vontatású villamosok gyakran nem tudtak felkapaszkodni a lejtőkön, vagy – még rosszabb esetben – fékezhetetlenül lecsúsztak a lejtőkön, komoly baleseteket okozva. Andrew Smith Hallidie 1873. augusztus 2-án, hajnali 4 órakor tesztelte először a világ első kábelvasútját a Clay Streeten, San Franciscóban. Az ötlet 1869-ben született meg benne, miután tanúja volt, ahogy lovakat korbácsoltak, miközben azok kétségbeesetten küzdöttek a nedves macskaköveken, hogy egy lovas kocsit (horsecar) felhúzzanak a meredek Jackson Streeten. A történet szerint a lovak megcsúsztak, elestek, majd a kocsi maga alá húzta őket, és belehaltak a sérüléseikbe. Hallidie édesapja feltaláló volt, aki Nagy-Britanniában szabadalmat szerzett az úgynevezett drótkötél (wire rope) technológiára. A fiatal Hallidie 1852-ben, az aranyláz idején vándorolt ki az Egyesült Államokba. A kötélpályás rendszer feltalálója Andrew Smith Hallidie, egy angol származású mérnök volt, aki a bányászatban és az acélkötél-gyártásban szerzett tapasztalatait használta fel a városi közlekedés megreformálására.
Az ötlet lényege az volt, hogy:
- a sínek alatt egy folyamatosan mozgó acélkötél fut,
- amelyet egy központi gőzgép mozgat,
- a járművek pedig egy "fogószerkezettel" (grip mechanism) kapcsolódnak rá a kötélre, és ezzel húzatják fel magukat a dombra.
Ez a rendszer lehetővé tette, hogy a kocsik biztonságosan és egyenletesen közlekedjenek, még a legmeredekebb lejtőkön is.
A Clay Street Hill Railroad megalapítása
Hallidie társulásra lépett, és megalapította a Clay Street Hill Railroad vállalatot, amely 1873 májusában kezdte el az első kábelpálya építését a Clay Streeten. A városi közterületen való működés engedélyének feltétele az volt, hogy a rendszer legkésőbb augusztus 1-jéig üzemképes legyen. A tényleges indulás egy nappal később, augusztus 2-án történt – de a siker így is elsöprő volt.
A nyilvános forgalmat szeptember 1-jén indították el, és az új rendszer óriási sikert aratott. A Clay Street Hill Railroad négy éven át egyedüliként működtetett kábelvasutat a városban. Azonban más vállalatok is elkezdték saját rendszereik kiépítését, néha Hallidie szabadalmát megkerülve vagy módosítva:
- Sutter Street Railroad – 1877
- California Street Cable Railroad – 1878
- Geary Street, Park & Ocean Railroad – 1880
- Presidio & Ferries Railroad – 1882
- Market Street Cable Railway – 1883
- Ferries & Cliff House Railway – 1888
- Omnibus Railroad & Cable Company – 1889
A kábelvasutak összesen 53 mérföld (85 km) hosszúságban szőtték be San Franciscót – a Ferry Buildingtől a Presidión át egészen a Golden Gate Parkig, a Castro és a Mission városrészekig.
A nagy földrengés és a váltás az elektromos közlekedésre
1906. április 18-án a nagy földrengés és tűzvész súlyosan megrongálta a város infrastruktúráját, köztük a kábelvasúti hálózatot is. Ekkorra azonban már elterjedt az elektromos városi vasút (electric streetcar), amelyet Frank Sprague 1888-ban tökéletesített. Az elektromos villamos feleannyiba került, könnyebben karbantartható volt, gyorsabb és több városrészt tudott elérni. Bár a kábelvasutak továbbra is jobban boldogultak a meredek utcákon, egyre több vonalat váltottak ki villamosokkal – a kábelrendszerek fokozatosan háttérbe szorultak.
1947-re a buszok alacsonyabb működési költségei miatt Lapham polgármester kijelentette:
„A városnak mielőbb meg kell szabadulnia minden kábelvasúti vonaltól.”
Friedel Klussmann és a megmentési mozgalom
A kábelvasutak eltüntetése ellen tiltakozásul Friedel Klussmann megalapította a Polgári Bizottságot a Kábelvasutak Megmentéséért (Citizens' Committee to Save the Cable Cars). A bizottság széleskörű nyilvános kampányba kezdett, hangsúlyozva, hogy a kábelvasutak kulturális és turisztikai értéke messze meghaladja működtetésük költségeit. Sikerült elérniük, hogy a 1947. novemberi választásokon egy 10-es számú népszavazási kezdeményezés (Measure 10) is szerepeljen, amely előírta a Powell Street-i rendszer fenntartását. A sajtó felkapta a témát, a közvélemény melléjük állt. A Life magazin riportot közölt a kábelvasúti fékezőkről (gripmen), hírességek kampányoltak a megőrzésükért, és az üzletek is belátták: a turisták nem a buszok miatt látogatnak San Franciscóba.
A Measure 10 óriási fölénnyel elfogadásra került, és ezzel biztosították a Powell Street-i kábelvasút működését.
