Köszönet a szponzorainknak és mindazoknak, akik adományoztak nekünk. Köszönjük a nagylelkű adományokat!
Köszönjük továbbá fejlesztőinknek, moderátorainknak és a közösségünk minden tagjának, akik különböző módokon segítenek minket. Ez egy fantasztikus projekt, igazi öröm veletek együtt dolgozni.
XApp család részévé vált a Timeshift alkalmazás is
A rendszerpillanatképek a frissítési stratégiánk középpontjában állnak.
Idén már 13. alkalommal rendezi meg itthon is a rendszergazdák világnapját a HWSW informatikai kiadó. Célunk, hogy az előző rendezvények sikerén felbuzdulva az informatikai infrastruktúra üzemeltetőinek a kedvében járjunk, felhívjuk a figyelmet munkájuk fontosságára, hogy romboljuk a mindennapokban róluk kialakult káros és alaptalan sztereotípiákat. Nem titkolt célunk az sem, hogy a cégek felismerjék milyen fontos célcsoport a rendszeradminisztrátor, hiszen igen jelentős döntéshozó és döntés-előkészítő potenciállal rendelkeznek mind a KKV, mind a nagyvállalati szegmensben, egyszersmind szeretnénk leszámolni azzal a divatos sztereotípiával, hogy a rendszergazda semmiben nem dönt, de bármit "megfúr".
Az idei SYSADMINDAY szellős, több hektáros parkban a Duna parton, a Budapest Garden területén várja a résztvevőket!
Jelentkezés: A rendezvényre július 10-ig lehet regisztrálni 2499 forintos áron.
Mire számíthatsz?
A hazai SYSADMINDAY-en évről évre több szakember vesz részt, míg az első rendezés alkalmával 100-an látogattak ki a rendezvényre, addig az elmúlt években már 5-600 vendégünk volt. A korábbi rendezvényeken készült képeink az alábbi linken tekinthetők meg.
A július 15-i SYSADMINDAY-en sem maradhat el a már hagyományos stand-up. Idén, a már SYSADMINDAY-t megjárt veterán, Dr. Mogács fogja nyomni a sódert!
A rendszeradminisztrátorok - ahogy itthon hívjuk őket, rendszergazdák vagy IT-üzemeltetők - gondoskodnak a munkahelyek informatikai eszközparkjának zökkenőmentes működéséről, legyen szó nagyvállalati szerverekről vagy irodai alkalmazásokról. Ők azok, akik bármikor rendelkezésre állnak, hogy megoldjanak bármilyen felmerülő technikai problémát - méghozzá azonnal, hiszen a munka nem várhat. És ők azok, akik mindezek ellenére láthatatlanok maradnak, munkájuk gyakran alulértékelt, cégen, illetve a mindennapokon belül pedig alaptalan sztereotípiák élnek róluk, ahogy például ez a népszerű brit komédiasorozatból, a The IT Crowdból is kiderül.
Dicsőségfal
Az oldal közepén látható dicsőségfalra azok a cégek kerülnek fel, amelyek csatlakoznak hozzánk a SYSADMINDAY ünneplésében, befizetik és elengedik rendszergazdáikat a rendezvényre.
Ami picit más
A rendszergazdák világnapját hagyományosan július utolsó péntekjén rendezik. Ez a „mozgó” dátum hazai viszonylatban nem túl szerencsés, mert a szabadságolások többsége a július utolsó hetében kezdődik, ráadásul a nagy nyári záporoknak is ekkor van szezonja. Ezek kivédésére a hazai SYSADMINDAY-en néhány éve elszakadtunk a hivatalos időponttól, és a rendezvényt a fenti időszak előtt tartjuk meg. Így lett az idei dátum a hivatalos július utolsó pénteke helyett: július 15.
A Mozilla biztonsági frissítéseket adott ki több termékhez, hogy a Pwn2Own Vancouver 2022 hackerversenyen kihasznált nulladik napi sebezhetőségeket orvosolja. A két kritikus hiba kihasználása esetén a támadók JavaScript kódfuttatást érhetnek el a Firefox, a Firefox ESR, a Firefox for Android és a Thunderbird sebezhető verzióit futtató mobil és asztali eszközökön. A zero day hibákat a Firefox 100.0.2, a Firefox ESR 91.9.1, a Firefox for Android 100.3 és a Thunderbird 91.9.1 verziójában javították a Mozilla fejlesztők.
Köszönjük mindannyiuknak a támogatást és a nagylelkű adományokat.
A mutter git rebase a Cinnamon 5.4-hez már jó úton halad, és egyre stabilabbá válik.
Elkezdődött a munka a Linux Mint következő nagy verzióváltásához, a 21-eshez. A tárolók készen vannak és a docker image-ek is elkészültek. Egy első pre-ALPHA ISO-t készítettek a fejlesztők a lehetséges problémák azonosítására, és most a szoftverek hibajavítása, valamint a visszafejlődési hibák keresése és javítása folyik. Általában először az új funkciókkal foglalkoznak a fejlesztők, majd a fejlesztési ciklus vége felé, amikor az új alapon mindent összeraktak, akkor kezdődik meg az a hibajavítások. De ezúttal pont az ellenkezőjét teszik a fejlesztők. Clem, a vezető fejlesztő azt akarta, hogy szembesüljenek néhány új programkönyvtár és upstream változtatással, hogy világos rálátásuk legyen az előttük álló kihívásokra, és ennek megfelelően tervezhessék meg az új funkciókkal kapcsolatos munkálatok rangsorolását vagy éppen elhalasztását.
Az új frissítési (Mint Upgrade Tool, Megújító) eszköz kifejlesztése némi időt vett igénybe, de megérte várni. A főbb frissítéseink nem voltak elég rugalmasak és túl bonyolult volt a művelet. Ez egy fantasztikus kiegészítő számunk, és a fejlesztők nagyon örülnek, hogy ezen dolgoztak és elkészült. Az eszköz már átesett egy végső teszten, és hivatalosan is az Linux Mint Debian Edition (LMDE)rendszer új verzióra történő frissítés eszköze lett.
Mindkét disztribúciót szem előtt tartva tervezték, így idén nyáron mindannyian használni fogjuk, hogy a hivatalos megjelenés után zökkenőmentes frissítéssel térjünk át a Linux Mint 21-es verzióra.
Héé, Opensource Arcok! Nagyon jó hírünk van. A szervezők ismét, pár év kihagyás után, újra megszervezik a Szabad Szoftver Konferenciát Szegeden. A rendezvény célja, hogy az eddigieknél is jobban felszínre kerülhessenek a szabad szoftverekben rejlő lehetőségek, új ismereteket szerezve és szakmai kapcsolatokat építve. Az esemény nyitott mind a kezdő otthoni felhasználók, mind a profi programozók és rendszergazdák, valamint a vállalkozók, a kormányzati és az oktatási felhasználók számára is.
Már elérhető a program, amely érdekesnek és mindenki számára nyújthat új információkat.
… minden jelenlegi és leendő Linux felhasználónak!
Húsvétkor nagy hagyománya van a Húsvéti tojásoknak. Ezeket be lehet gyűjteni locsolással Húsvét Hétfőn, vagy akár megkeresve a kertben elrejtett tojásokat és ajándékokat. Ez utóbbihoz hasonló az informatikában, a húsvéti tojásnak nevezett funkció, angolul „Easter Egg”, amely a szoftverekben elrejtett hasonló apró meglepetéseke összefoglaló neve. Ennek egész komoly hagyománya van a számítástechnikában, és ennek kapcsán gyűjtöttem össze pár szoftverekben fellelhető húsvéti tojást. Nektek melyik a kedvencetek? Melyek azok, amelyek szerintetek nem maradhatnak ki ebből a felsorolásból?
Itt az újabb havi összesítés amely a Linux Mint március havi fejlesztéséről szól. Jó hírek érkeztek a 21-es verzió fejlesztésével kapcsolatban. Vanessa lesz a kódneve az új verziónak, a Warpinator hálózati fájlmegosztó alkalmazás a Linux Mint mellett egyre több Linux-ra is elérhető, használható Windows-on, Android-on és érkezik iOS-re is (és akár Steam Deck-re is). Ti már próbáltátok? Ne feledjétek a Linux Mint Debian Edition 4-es verziója „Debbie” 2022 augusztusában éri el életciklusa végét, így javasoljuk a Linux Mint Debian Edition 5-ös „Elsie” verziójára történő frissítést. Ti használjátok a Warpinatror-t? Hogyan tetszik az a Linux Mint Debian Edition 5 „Elsie” verziója? Tapasztaltatok letöltési sebesség problémákat?
Héé, Opensource Arcok! Nagyon jó hírünk van. A szervezők ismét, pár év kihagyás után, újra megszervezik a Szabad Szoftver Konferenciát Szegeden. A rendezvény célja, hogy az eddigieknél is jobban felszínre kerülhessenek a szabad szoftverekben rejlő lehetőségek, új ismereteket szerezve és szakmai kapcsolatokat építve. Az esemény nyitott mind a kezdő otthoni felhasználók, mind a profi programozók és rendszergazdák, valamint a vállalkozók, a kormányzati és az oktatási felhasználók számára is.
Előadóknak
A rendezvény szervezői előadók jelentkezését is várják. Jelentkezési határidő: 2022. április 13.
Megjelent az LMDE 5 BETA kiadása. Már 22 hibajelentést kaptunk. Köszönjük mindazoknak, akik segítenek a tesztelésben.
A Linux Mint 21 előkészítéseként frissítjük a Cinnamon Javascript-értelmezőjét, és az ablakkezelőjét a Mutter egy modernebb változatára visszük át. Ez egy hatalmas feladat, és sok kódváltozást igényel magában a Cinnamon-ban, és jelentős számú hibát okoz. Ehhez egy teljes fejlesztési ciklusra volt szükségünk, így az időzítés tökéletes.
A Linux Mint 21 valószínűleg a Blueberry-ről (amely a gnome-bluetooth backendet használja) a Blueman-ra (amely a bluez-t használja) fog váltani. A visszajelzések azt mutatták, hogy ez jobban működik a Bluetooth audio headsetekkel, és az eszközök szélesebb körével működik jól. A olyan fejlesztések érkeztek a gnome-bluetooth legújabb verziójába, amelyek megtörték a Blueberry-vel való kompatibilitást, ráadásul a fő fejlesztője nem szeretné, ha munkáját a GNOME-on kívül is használnák. A Blueman viszont üdvözölte a Mint migrációját, és nyitott a változtatásokra. Jelenleg teszteljük a Blueman-t és dolgozunk a Linux Mint-be történő beemelésén.
Decemberben 730, januárban pedig 695 embertől kaptunk adományt.
El kell mondanunk, hogy nagy öröm látni ezeket a számokat különösen egy kiadás után. Amellett, hogy anyagilag segítenek nekünk ez hatalmas motivációs lökést ad mindenkinek, aki a Linux Mint-en dolgozik..
Jó érzés elképzelni azt, hogy 700 ember ennyire örül annak, amin dolgoztunk és dolgozunk folyamatosan. Mindannyian hozzájárultak ilyen módon valamihez, legyen akár szó a teljesítményjavításról a Cinnamon-ban, vagy bármilyen fejlesztésről, egy új asztali segédprogramról, egy rendszerjavításról, egy ötletről... Jól éreztük magunkat, és sok embert boldoggá tettünk, ez fantasztikus érzés.
A Linux Mint Magyar Közösség nevében, minden kedves jelenlegi és jövőbeni Linux felhasználónak, az oldal és a fórum valamennyi regisztrált tagjának és minden látogatónak nagyon Boldog Új Évet Kívánunk!
Köszönjük a sok-sok visszajelzést és közösségi élményt, amit 2021-ben kaptunk Tőletek. 2022-ban is reméljük megmarad a barátságos légkör és a jó hangulat a Linux Mint körül. 2022 izgalmas év lesz a Linux Mint számára, hiszen új Ubuntu LTS (22.04, Jammy Jellyfish) alapokon kerül majd kiadásra a Linux Mint 21-es verziója a nyár elején, illetve a Debian alapú terjesztés, a Linux Mint Debian Edition 5 is érkezik. Az Ubuntu alapú kiadásban valószínűleg 5.13-as, vagy újabb kernel lesz majd.
Ti mit terveztek a 2022-es évre? Lesz esetleg valami újévi fogadalom is?