
Beküldte kami911 -
Fórum:
Sziasztok,
Ide írjátok meg, hozzászólásként, az új honlappal kapcsolatos ötleteket. Mivel idén fontos lenne a verzióváltás, ezért szeretném összegyűjteni az ötleteket, amiket meg kellen valósítani. Az itt lévő ötleteket fogom átemelni a honlap Új honlap tervek cikkébe. Előtte beszéljük meg mi, hogyan legyen. Bízom benne, hogy sok jó ötlet jön és konszenzus lesz alehető legtöbb kérdésben. Alapvetően az oldal struktúrája tartalmi szempontból nem változna, de a küllem és a kényelmi funkciókat erősen feljavítanánk, frissítenénk, ha ti is így látjátok.
Köszönöm a figyelmet!
Kezdem pár javaslattal
Beküldte T.István -
- Javaslat 1:
Valahol jó lenne látni egy olyan statisztikát számszerűsítve, hogy hány regisztrált felhasználó van, hányan aktívak ebből az utóbbi évben - ezt csak úgy mondjuk valahol egy sarokban, vagy főcím mögött valahogy kijelezve, illetve egy aloldal is lehetne, ahol részletesen is láthatni szám szerint, hogy hány összesen, hány regisztrált utóbbi 2-3 évben, ezekből mennyi aktív, (az akítv olyan értelemben, hogy 1-nél többször is bejelentkezett, a beírások száma nem releváns)
Nem tudom, mi haszna lenne, én csak kíváncsi vagyok, hogy úgy mekkora a táborról van szó, akiket érdekli a Linux Mint / illetve az oldal.
- Javaslat 2:
Hozzászólási lehetőség a könyvlapokhoz. Mondjuk szeretnék javasolni egy kiegészítést adott laphoz. Nem arra gondolok, hogy alatta kommentelni, de jó lenne egy link/gomb amire kattintva lehetne javaslatokat írni, ami vagy megjelenne valahol, vagy nem, de hasznosítható formában azért valahol tárolódna.
- Javaslat 3:
Hozzászólás kedvencként vagy valamilyen formában történő megjelőlése, személyes célokra. Ezekek a jelöléseket saját profil alatt elérni. Pl. van egy leírás, amit többször gyorsan el szeretnék érni. Most az van, hogy a hozzászólás linkjént felveszem a böngésző könyvjelzői közé. De ezt csak az aktuális gépen tudom használni, amikor másik gépen, máshol szeretnék utánézni a leírásnak, akkor a keresőt használom és a sok találat között keresgélek....
(Ez a javaslat régebben is elhangzott, de nem lett belőle semmi egyelőre, lehet nem könnyű megvalósítani.)
Értékelés:
Folytatom
Beküldte keraform 2.0 -
Olvasottság jelzés
Ha érkezik 3-4 hozzászólás, jó lenne jelezni, hogy melyek ezek. Ahogy az ubuntu.hu oldalon látható, az oldalsó függőleges csíkkal.
De nagyon jó lenne, ha nem tűnne el, miután az ember válaszolt az egyikre, mert akkor már keresgélheti a többit.
Show responses, Hide responses
Ezt a hülyeséget meg kellene szüntetni.
Láttam fórumokat, ahol csak a kérdések jelennek meg a válaszokért már kattintani kell, de azokon az oldalakon csak nagyon tömör hozzászólások találhatók, és ott általában nem zajlik diskurzus.
Ha mégis marad, akkor még mindig lehetne egy egyéni beállítás, hogy szeretném állandóan felfedve látni, vagy nem.
Szerintem senki nem választaná az utóbbit.
Ha ez sem oldható meg, akkor legalább ne a láthatatlan halványzöld színnel legyen írva, hanem mondjuk kékkel.
Képek beillesztése
Nem lehetne a képek beillesztését megoldani úgy, hogy a linuxmint.hu regisztrálna a https://imgbb.com/ oldalra, és a szerkesztőben a Kép ikonra kattintva feltöltődne oda a kiválasztott kép?
Értékelés:
Folytatom +1
Beküldte T.István -
Ezt a hülyeséget meg kellene szüntetni.
Mondjuk igen, minthogy ez csak a híreknél jelenik meg, gondolom nem nagy munka egységesre állítani. Beleértve a megjelenítést is, ami mobiltelefonon nagyon hülyén néz ki, ha már van 3-nál több válasz, a legutolsó jobbra tolódva már 1 karakter széles oszlopban jelenik meg, függőlegesen lebontva betűkre a szöveget.
Értékelés:
Folytatom +1
Beküldte keraform 2.0 -
Értékelés:
Jó volna egy olyan funkció is
Beküldte Koppány -
Jó volna egy olyan funkció is, hogy "új hozzászólások megtekintése az utolsó látogatásom óta." A friss bejegyzések funkció nagyon jó, de a felhasználókra személyreszabottan szuper lenne!
Értékelés:
Jó volna egy olyan funkció is
Beküldte keraform 2.0 -
Kattints a Saját friss tartalmak fülre.
Értékelés:
Újabb ötletek
Beküldte keraform 2.0 -
Épp Te szóltál hozzá ma ehhez a bloghoz: https://linuxmint.hu/blog/2021/02/pulseeffects-telepitese-es-beallitasa?...
A rá adott válaszom átkerült a második oldalra. De a második oldalon megismétlődik az egész blogom.
Ennek mi értelme van?
Ezt meg kellene szűntetni.
Más
A hosszú szövegeket tegyük a pastebinre.
De lehetne az is, hogy a Show/Hide Response-hoz hasonlóan el lehetne rejteni, és aki akarja megnézi.
Akár minden hosszú hozzászólással lehetne így tenni. Mondjuk 10 sor után lenne egy gomb, hogy "Van tovább", és arra kattintva megjelenne a teljes tartalom.
Így az egész oldal sokkal átláthatóbb lenne.
Értékelés:
Nekem megfelel, de,
Beküldte 444tibi -
Egyetlen egy amit en a mai napig soha nem hasznaltam, es nem is fogok, plane miutan a pontos meneterol elolvastam kim bejegyzeset. A kepek beillesztese. Massal elvagyok, bar neha mikor vegre sikerul formazatlan terminalkimenetet beillesztenem, akkor meg a jo istennek nem tudok kilepni a szurke feluletbol. De ez az en egyeni problemem mert masoknak jol megy a dolog. A show responses is eltartott egy darabig mig rajottem mi is, es erdekesen mukodik mert nalam jelez a forum hogy van uj hozzaszolas, rakkattintva meg keresgeles van, de ezt valahogy megtanultam kezelni.
Termeszetesen elfogadom hogy nincs fedezet oriasi tarhelyre es ezert beagyazott kepek es videok nem lehetsegesek, viszont sokan emiatt olyan modszerkhez folyamodnak ami nem stabil, az idoben. Pl. en is sokat linkeltem kepeket regebben a Dropbox fiokombol. Mivel a Dropbox szemely szerint nekem a valtoztatasaik miatt nem felelt meg, annak dacara hogy erosen elgondolkodtam a fizetos lehetoseg mellett is, atkoltoztem a Megasync-re. A Dropbox fiokomat pedig megszuntetgem.
Es ami oda volt linkelve, az gyakorlagilag elveszett, itt a forumon. Mivel atlaghalando az evek alatt linkelt kepeket, a topikokat nem tudja fejben tartani+nem is lehet szerkeszteni evekre vosszamenoleg a linkeket.
Vagy pl. barmilyen okbol megvalok a Megasynctol. Maris vagy 50-100 csatolt kep, video lesz elerhetetlen, ergo a hozzaszolas is ertelmet veszti.
Nem tudom hogy mennyien vagyunk ezen a forumon, sajnos ugy latom hogy nagyon kevesen. Es igy az a lehetoseg, hogy a tagok, akiknek megerne nemi anyagi aldozatot a fix, megmarado kepfeltoltesi lehetoseg, az szerintem eleve remenytelen. Senkinek nem ismerem sem az anyagi helyzetet es termeszetesen az adakozasi kedvet meg kevesbe. Magam nem vagyok gazdag ember, (hobbim a pc-m es arra aldozok, ez a szorakozasom) de egy eves 5 szamjegyu, 10-20 ezer kozotti osszeget szo nelkul aldoznek a kedvenc linuxos forumomra. Ez havi 1000-1500Ft, jobb helyeken ennyibe kerul 3 kave.
Csak mint irtam, szerintem igazan idejaro tag az nagyon keves es az is benne van a pakliba hogyha ez meg is valosul, a nagy kezdeti lelkesedes szepen lecseng, a forumnak meg reszeltek.
Értékelés:
Nekem megfelel, de,
Beküldte T.István -
Massal elvagyok, bar neha mikor vegre sikerul formazatlan terminalkimenetet beillesztenem, akkor meg a jo istennek nem tudok kilepni a szurke feluletbol.
Én úgy szoktam, hogy teljes szöveg beír, ha valami másolás miatt formázotnak mutatkozik, teljes szövegről leveszem a formázást, majd ami szürke dobozba kell, azt kijelölöm és formázottra állítom.
De ez a Drupal, és a tervek szerint változni fog, tehát majd meglátjuk mi lesz helyette.
Értékelés:
Nekem megfelel, de,
Beküldte keraform 2.0 -
Regisztrálsz az imgBB.com oldalon.
Feltöltesz egy képet.
A felajánlott Beillesztő kódok közül kiválasztod a "HTML kép" nevűt, és kimásolod a linket.
Itt a szerkesztő ablak alatt van egy link: "Váltás az egyszerű szerkesztőre".
Rákattintasz.
Beilleszted a kép linkjét.
A szerkesztő ablak alatt rákattintasz a "Váltás a szövegszerkesztőre" linkre
Megcsodálod az eredményt.
Sehol a szürke felület.
Értékelés:
Nekem megfelel, de,
Beküldte kimarite -
A formázás leírása sokkal rövidebb, de természetesen el kell olvasni, hogy megértsd ezt, a mindössze pár mondatot: https://linuxmint.hu/comment/16382#comment-16382
Értékelés:
Rich szerkesztő
Beküldte kimarite -
Erről kéne pár szóban beszélni, de sokatmondóbb lenne egy hivatkozás.
Értékelés:
Rich szerkesztő
Beküldte fecameca -
Értékelés:
Kép feltöltés
Beküldte keraform 2.0 -
Lesz majd olyan is. A gondolattal vezérelt számítógépek majd automatikusan beillesztik ide a képet.
Addig bele kell törődnünk, hogy ötöt kell kattintani.
Leírtam, hogy hogyan.
Az ubuntu.hu oldalra egyáltalán nem lehet képet tölteni. Ide viszont minden különösebb tudás, és macera nélkül lehet.
Annak meg, hogy az oldal nem akar képeket tárolni anyagi okai vannak.
Itt erre ennyi pénz van.
Szánsz rá évi 12 ezer forintot, hogy csak behúzhasd a képet?
Ha igen, akkor már csak 99 másik fórumtársat kell erre rávenned.
Én benne vagyok!
Értékelés:
Videokonferencia, ami még nem létezik.
Beküldte T.István -
Miután egyre több a "nem akarok rendszergazda tanfolyamot, nem érdekel a rendszer, én csak használni akarom, több információt juszt sem adok, mert nem informátor vagyok, de miért nem működik" típusú kérdés, azon gondolkodtam, hogy lehetne valami webes képernyőmegosztó megoldás, ahonnan valahogy el lehetne érni az ilyen kuncsaftok képernyőjét megszerzendő az információkat, megoldani a problémáját. Pesze, tudom, ilyen a világon nincs, a kapcsolatok pont-pont között épülnek fel, meg különben is.... na mindegy, ez csak egy afféle kusza gondolat volt... lenne egy ikon az oldalon, katt ide, és megjelnne a kuncsaft monitorja :-)
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte keraform 2.0 -
Amúgy meg lehet oldani simán, és nem kellene hozzá semmi.
Felhív téged Viberen és máris láthatod a monitorját.
Sőt utasításokat is adhatsz neki szóban, hogy mire kattintson, vagy mit írjon a terminálba. És neked még körmölnöd sem kell.
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte T.István -
Persze, rengeteg lehetőség van, Skype, Zoom, satöbbi, mindhez egyéni regisztráció kell, és a kapcsolat két regisztrált fél között jön létre, nem is erről beszélek. Hanem olyanról, ami úgy létezik, hogy van olyan API-ja, mint pl. az FB like gombja (aminek a használatához kell ugyan FB regisztráció), amit külső honlapba lehet építeni, és ez úgy nézne ki, pl. a hozzászolás címsorában, mondjuk a Keraform 2.0 után lenne egy kamera ikon amire rábökök, és bejönne a képernyőd. Minden külön hókuszpókusz regisztráció nélkül, hiszen Immgb, Pastebin regisztráció is macerás sokaknak. Tehát kb. az oldalnak lenne egy ilyen szerű regisztrációja, ami két akárki között biztosít kapcsolatot. Na, ilyen megoldás nem létezik. Műszakilag. Lehetne, csak a videokommunikációs üzleti modellek másképp működnek.
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte keraform 2.0 -
Van egy létező lehetőség, Te meg álmodozol.
Értékelés:
Rich szerkesztő
Beküldte kimarite -
Sokan (a legtöbb) ember úgy van vele, van egy képernyőkép, melynek mérete 1-2 MB vagy akár 5 MB. Egyáltalán nem gondolkodnak, nem szerkesztik, nem vágják (ez is egyféle „művészet”), nyomják fel a portálra. A feltöltött képek összesen hihetetlen hamar elérik akár az 500 MB méretet. Egy felhasználónál. Csak gondolom, a Postimage honlap is el, eléri a teljesítőképessége határait, mert olykor egyáltalán nem, máskor elég lassan töltődnek be a képek (főleg a nagyobbak). Ugye, a kiszolgálás megfelelő sebességét is meg kell lépni.
Most ezzel nem azt szeretném mondani, hogy feltétlen hülyeség elvárni egy fórumtól, hogy képeket lehessen megmutatni helyi eszközökkel, hanem azt, hogy vannak korlátai. Szó volt arról, hogy esetleg „majd” lesz ilyen valamilyen formában.De ha azt nézzük, 800 pixel lehet a legnagyobb szélesség, az is eléggé korlátos. Egy, két dolog: noteszgép, kicsi monitor, mutat a felhasználó egy képet, de a megnyitott alkalmazás lenne érdekes, az pedig pici, a karakterek olvashatatlanok - itt a felhasználó nem tudja, hogyan kéne megmutatnia, amit szeretne. Esetleg lehet olyan megoldás is - az egyik, általam használt weboldalon a hírhez feltölthető képet nagyon ócska módszerekkel méretezni lehet... - hogy a feltöltés alkalmával a kép egy részlete kiválaszható lenne, és csak ez kerülne feltöltésre. De megint csak ott a fránya dolog, hogy a felhasználó nem fotós, nem újságíró, nem tudja, mit helyes megmutatni! Ez már messze vezető téma ;), de összességében egy Discordra feltöltött pucér csajos, menő autós, kerékpáros, méretes halas fotónál azért többet kell megmutatni. Azaz itt a kép nincsen készen. :)
És annyira nem fontos egy fórum életében, hogy mindenképpen lássuk a képet, elegendő az URL is. Még mindig azt mondom, nem egy varázslat a feltöltés ..., és a mai napig nem értem azt sem, miért nem megy sokaknak a
sor(ok) elkészítése.
De, ha nem megy a formázás, ott az Ubuntu Pastebin. Nem kell lelkizni szerintem ezeken. :))
A Google Fordító használatával is volt probléma. Isi első osztályban vagyunk, vagy mi?
Volt probléma a helyesírás ellenőrzéssel is (hogyan lehet)!
(1 napja nem tudjuk mi a rich szerkesztő | by 168 óra/hetilap: Josip Tot/Kaya Ibrahim)
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte T.István -
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte keraform 2.0 -
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte kimarite -
Nem mind. Ő például nem: https://en.wikipedia.org/wiki/Jitsi
Szoba neve: LinuxMintHU
De az ilyen segítség nem maradandó, azaz nyoma vész... az éterben. Örökre.
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte T.István -
Most további kérdés / felelekkel akartam egy rávezetést eszközölni, arra, hogy a létező modellekel mi a baj. De egye fene.
Szinte mindekinek van valamilyen elérése a kismillió közül, és tuti olyan, ami nekem nincs. Azért, hogy kommunikáljak, meg ne kelljen már tucatnyi klienst telepítenem, ami fogysztja a netet ha nem is használom, kukkol és reklámokat mutogat.
Van egy olyan, hogy Duo, ez kb. az Android része, (bár már hallottam olyan telefonról, amin nem volt fent), tehát akinek androidos telefonja van, azt fel lehet hívni Duo-val. Ha még soha nem használta, akkor van egy aktiváló / feltételek elfogadása rész is, na itt a legtöbben elbuknak a klienseim közül. Valamit félrenyomnak.
Annyira egyszerű, mint a faék, ha egyszer elindítottad, akkor a telefonos címjegyzékből közvetlenül tudod hívni az embereket Duo-val is.
Tehát, ott van minden Androidos telefonon. Ehhez képest kb. senki nem hallot róla. Olyanok sem, akik napi 12 órát nyomkodják a telefont. Aki látja is az ikonját, nem foglakozott vele, vagy azt sem tudja, mi az. És általában minden ilyen kapcsolatfelvétel tanfolyással kezdődik. Pl. hogy mit bökjön meg, hogy ne az arcát lássam, hanem a monitort (kameraváltás). A legöbben a telefont odafordítják a monitorra. Mivel hátulról nem látni, hogy mit lát a telefon, vagy mellette ellátok, vagy egy olyan rész látszik, ami nem édekes, most egy kicsit balra, ne csavard el, felfele, túl sok...
Tehát van egy Duo, egész jó minőségben megy, mindeknkinek ott van a telefonján (almásra is van, de ott telepíteni kell), de minknek inkább FB messenger, Viber, vagy nem tudom mi a videó kapcsolat. Telepíteni kell, regisztrálni kell, fel kell venni a kontaktot, na, ebből én nem kérek.
Van kb. 5 ilyen kuncsaftom, akinek nincs okostelefonja, ill, van kettő, akinek van, de nem tudja használni, soha nem sikerült elindítani egytelen videót sem. Amikor látnom kell a képernyőjüket, valakit odahívnak, na az a kamerázik a saját telefonjával.
Álmodom? Igen. jól tudom.
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte keraform 2.0 -
"Azért, hogy kommunikáljak, meg ne kelljen már tucatnyi klienst telepítenem, ami fogyasztja a netet ha nem is használom, kukkol és reklámokat mutogat."
Nem mondta senki, hogy kell.
Ez csak egy meglévő műszaki lehetőség. Az meg, amit javasoltál nem fog megvalósulni.
Ha neked Vibered van, nekem meg nincs, de felajánlod, hogy segítesz, akkor én 2 perc alatt feltelepítem.
De azt, hogy fogyasztja a netet, ha nem használod, kukkol és reklámokat mutogat, nem értem.
A Viberben ki lehet kapcsolni az értesítéseket, és le lehet állítani az appot.
Hosszan rányomsz az ikonra, Információ > Kényszerleállítás.
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte keraform 2.0 -
"Ha még soha nem használta, akkor van egy aktiváló / feltételek elfogadása rész is, na itt a legtöbben elbuknak a klienseim közül. Valamit félrenyomnak."
Feljött egy ablak, hogy adjam meg az SMS-ben érkező kódot. De mire elolvastam, automatikusan kitöltődött!
Nem másoltam, és nem nyomtam semmit.
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte kimarite -
Nekem volt olyan munkahelyem, ahol ígéret volt arra, hogy (az oktatás mellett) majd videós ügyfélszolgálatot is ellátok, mert lesz olyan. Aztán jött, hogy az oktatás helyett lesz mindez. Ugyanannyi pénzért (kevés). Aztán meg, hogy semmi nem. Volt oka, hogy marasztaltak egy ideig - ezt nem írom le - aztán jöttek ezek az ígéretek. Utána jött a semmi. Kis magyar valóság, szerencsére :) semmi köze a témához innentől.
Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte T.István -
Te. De szívesen átpasszolom pár ismimet, magyarázd el nekik, hogyan telepítsék. A Duo-t nem kell telepíteni pl. mert az ott van, de azzal sem boldogulnak.
Nem mondta senki, hogy kell.
De, én mondom. Mert tőlem kérik zavaros módon a segítséget, a problémájuk megoldásához meg nekem telepíteni kellene egyenként azt, ami nekik van, mert az k.tuti, hogy mindnek valami más van, és telepítés, az mi az. Meg nem elég csak telepíteni, engedélyeket kiosztani, mellébökni, regisztrálni is kell, foglalt a név, elcseszi a jelszót, anyám tyúkja.
De azt, hogy fogyasztja a netet, ha nem használod, kukkol és reklámokat mutogat, nem értem.
Mivel pl. FB messenger ilyen. És a reklámok fogysztják a netet, az nem része az ingyenes forgalomnak.
A Viberben ki lehet kapcsolni az értesítéseket, és le lehet állítani az appot.
Hosszan rányomsz az ikonra, Információ > Kényszerleállítás.
Ja, jó. A kristálygömb, azért mégis csak jobb, ott nem kell ilyenekkel vacakolni. Csak már találnék végre egyet.
Az meg, amit javasoltál nem fog megvalósulni.
Tudom, írtam is az első HSZ-ben, amit amúgy csak egy költői kifakadásnak írtam, tisztában vagyok a háttérel.
Értékelés:
István ötlete jó,
Beküldte 444tibi -
csak ahhoz P2P kapcsolat kell, az meg amíg minden eszköznek nem lesz egyedi, atomstabil IP-je, addig szerver nélkül nem fog menni.
Az meg ugye segédszoftvert és regiszrációt igényel, legalább egy felhasználónevet-passwordot és megint ugyanott vagyunk ahonnan eindltunk csak +1 szoftverrel több van a pc-n, telefonon.
Bár... a Viber tel.szám alapján azonosít, azt nem tudom hogy egy ilyen megoldás kivitelezhető-e. Viszont a pc-knek meg nincs tel.számuk, megint ugrott a világmegváltó ötlet.
A Távoli asztalt (fapados teamviewer) erre találták ki, csak nem 1 kattintás, az biztos.
Nekem Win-Linux között helyi hálón se sikerült működésre bíri, hát még egy Pécel-Addisz-Abeba esetleges megoldásba.
De azt se tudom mit okoskodok itt mert egy nyüves képet se tudok ide feltölteni oszt' ilyeneken meg töröm a fejem...
Értékelés:
Egy nyüves képet se tudok ide feltölteni
Beküldte keraform 2.0 -
Úgyse megy, hogy leírtam a lépéseket?
Értékelés:
Kezdem pár javaslattal
Beküldte kami911 -
Második: Nagyszerű ötlet. Van ötleted, hogy hogyan lehetne jobb ez a könyvlap. szerintem nem gond ha ez utána nem látszik a többieknek, csak valami tartalom admin szintű felhasználónak.
Harmadik: Fórum témák, cikkek, hozzászólások kedvenchez adása.
A két utolsót feljegyeztem a közös listához. Köszönöm!
Értékelés:
Jó volna egy olyan funkció is
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Egy nyüves képet se tudok ide feltölteni
Beküldte 444tibi -
Értékelés:
Jó volna egy olyan funkció is
Beküldte kami911 -
https://linuxmint.hu/tracker
Koppány, ez az eddigi megfelel neked?Értékelés:
Videokonferencia, ami már 15 éve létezik.
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Frissítettem az ötletelős
Beküldte kami911 -
Frissítettem az ötletelős oldal, nézzetek rá, hogy minden benne van, amit írtatok, mert kicsit hosszú lett ez a szál, és részeiben inkább más volt a téma, mint a honlap.
Értékelés:
Kinézetre mi a javaslat?
Beküldte kami911 -
Kinézetre mi a javaslat?
Értékelés:
Amit kifelejtettem,
Beküldte 444tibi -
a mar tobbszor felvetett nehezkes navigacio az oldalon. Pl. mint most is. Nem volt valasz, igy ha a topikra katt, a kezdooldal jon be, a legeslegelso, annak az eleje. Majd itt legorgetni, 2 kilometert, ha van mar tobb oldalnyi hozzaszolas akkor katt az Utolso-ra, majd ismet legorgetni. Es telefonon, tableten nincs le es fel billentyu mint a pc-n.
Vagyis felul egy Le, alul egy Fel gomb, es folul is egy oldallista, mint ami alul van. Es azt nem tudom, cookie-bol bol megoldhato-e, ha valaki regisztralt felhasznalo es rabok egy topikra, akkor az utolso hsz. legyen megjelenitve, szinte biztos hogy nem a legelejetol akarja mert mar olvasta csak hozzaszolna. Ha meg kereso alapjan csak beesik valaki, akkor eszzeruen a topiknyito elso oldalra dobja.
Értékelés:
Amit kifelejtettem,
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Jó volna egy olyan funkció is
Beküldte Koppány -
Értékelés:
Amugy Istvan felvetese
Beküldte 444tibi -
tenyleg megerne egy probat, vagy esetleg most is statisztika keszitheto hogy MO. egyik "piacvezeto" Linuxos portalja mekkora latogatottsagnak orvend es hany stabil tagja is van? Sajnos szerintem nagyon keves. Bar egy forumnak nem az a celja hogy mindig ugyanaz a 100-1000 emberke csereljen eszmet hanem masoknak, egy problema erejeig kerdezonek segitseget nyujtson. De nem baj ha egy stabil, nepesebb kozosseg megmarad, akar poenkodos, virtualis netes baratsagban.
Értékelés:
Kinézet
Beküldte keraform 2.0 -
Kinézet, de nem csak a színekre gondolok.
Nekem ez a fórum tetszik a legjobban: https://forums.linuxmint.com/
Fontos megjegyzések:
Szabályok és közlemények
Hogyan kérj segítséget
Témák szerinti csoportok
Quick links:
Unanswered topics
Active topics
Search
https://forums.linuxmint.com/search.php?search_id=active_topics
Az aktív témák
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?f=48&t=326301
Egy téma kibontva
Általánosságban a bal oldalon ne legyen semmi, mert az zavaró, hiszen ott kezdjük az olvasást.
A szerző, a pontszámok, a lájkok legyenek inkább a jobb oldalon.
Az, ami most a jobb oldalon van az idő 99.99%-ában haszontalan.
Én személy szerint utálom ezt a linuxos zöld színt, de ez nyilván maradni fog.
Bár a zöldnek van nagyon sok kellemes árnyalata, el tudnék képzelni szebbet ennél a libafos színnél.
Amit még nagyon utálok, az az a LinuxMint ikon, ami ezen az oldalon is található.
Pláne elforgatva, ahogy itt is látszik.
Ez az ikon viszont tetszik:
Értékelés:
Videokonferencia
Beküldte keraform 2.0 -
Felvetődött az igény a 'Videokonferenciára, ami még nem létezik'.
Leírtam egy módszert, miszerint a 'Videokonferencia, ami már 15 éve létezik'.
Belekezdtél a "Digitális fényképezőgépből webkamera készítés" témába.
Nincs-e lehetőség arra, hogy a webkamera képét a kérdező, vagy a válaszadó az oldalon lévő tárhelyre töltse fel?
Persze nem arra gondolok, hogy tárolja az oldal a videót.
Én játszottam egyszer a DroidCam alkalmazással is, és az IP Webcam alkalmazással is, de ezek csak otthoni használatra alkalmasak.
Feltöltöttem, vagyis streameltem ugyan valahová, de nagy volt a késés, kb.5-6 másodperc.
Az androidos alkalmazások általában két mobil közötti videózást tesznek lehetővé.
Ami a netre is továbbítana, az meg fizetős.
Értékelés:
Rich szerkesztő
Beküldte kimarite -
Erről és a Könyvlapról jutott eszembe egy régebbi javaslat, hogy a mondaton belül is lehessen formázni.
Mint például itt,
https://josm.openstreetmap.de/wiki/Hu%3ADownload
ez a sor:
A könylapot most frissítettem a Linux Mint 20.x leírás tekintetében.
A könyvlap: JOSM szerkesztő használata
Apropója az, hogy kaptam egy e-mailt, hogy a Google találatok (SEO) az első helyen hozza.
Értékelés:
Jó volna egy olyan funkció is
Beküldte thyeby -
Úú, ez újság nekem is.
Köszönöm!
Értékelés:
Jó volna egy olyan funkció is
Beküldte kimarite -
Értékelés:
auto-save funkció
Beküldte kimarite -
Véletlenül frissítettem szerkesztés közben a lapot, és... újra kell kezdeni (bejegyzésról van szó). :-((
Olvastam, tapasztaltam, hogy egyes honlaponkon van auto-save, tehát, ha reloadolok, akkor bejön, hogy a cikkből már van egy autosaved, azt folytatod?
Ilyen jó lenne ide is! Bejegyzés, hozzászólás, hír, könyvlap: mindenhova.
A kép forrása: https://www.1854.photography/2021/03/sandor-kereki-fortepan/
Értékelés:
Videokonferencia, ami már ... : Jitsi
Beküldte kimarite -
itt a ZENEGÉP - nemzetközi újdonságok doboz, természetesen oldal méretben, amit teljes képernyőre ki lehet rakni. A lényeg:
Mindez megvalósítható webes megoldással, ahol a szoba neve ki van töltve, és csak meg kell nyomni egy elemet a megosztás indításhoz. magyarul a szobába lépéshez. Valahogy úgy nézne ki, mint-- link mutat arra a - lehetőség szerint - LM honlapon belüli oldalra, ahol a Jitsi-s webes elem megtalálható
-- szoba neve ki van töltve (egy ilyen szoba létezik)
-- a belépéshez csupán meg kell nyomni egy elemet
-- a belépés előtt látszani fog egy figyelmeztetés, hogy innentől kezdve a szobában tartózkodók mindegyike látja a megosztást
-- a kilépéshez szintén csak egy elemet kell megnyomni
... és indulhat az emancipáció (https://www.youtube.com/watch?v=uacdaG5ajX8 )
Értékelés:
Bluetooth eszközök prioritásának beállítása
Beküldte Hosszú Lajos -
Miért nem lehet hozzászólni a tárgyban szereplő témához?
A leírásban hivatkozott program (Bluetooth Connection Priority Manager) Android 4.4.2-re nem telepíthető, 5.1.1-re igen.
Értékelés:
Bluetooth eszközök prioritásának beállítása
Beküldte T.István -
Értékelés:
Bluetooth eszközök prioritásának beállítása
Beküldte kimarite -
Bluetooth Connection Priority Manager) Android 4.4.2-re nem telepíthető, 5.1.1-re igen.
A leírásban hivatkozott program (És tudsz olyan, hasonló alkalmazást, ami az Android 4.4.2 kiadásra is telepíthető? Bevált valamelyik neked?
Értékelés:
Bluetooth eszközök prioritásának beállítása
Beküldte Hosszú Lajos -
Az androidos készülékeken jött volna jól a prioritás beállítása, de az ajánlott program csak a telefonomra telepíthető.
A táblagépen Android 4.4.2 van (újabb már nincs rá). Most csak a Bluetooth File Share van telepítve, de ez fájlátvitelre alkalmas.
Értékelés:
Bluetooth eszközök prioritásának beállítása
Beküldte kimarite -
Nekem csak régebbi műszaki cikkeim vannak. Még nem volt időm például potmétereket keresni (cserélni kell), de talán elviszem valami ismerőshöz javítani. Csak állva, feleslegesen tárolom ezeket. :)
Értékelés:
Bluetooth eszközök prioritásának beállítása
Beküldte 444tibi -
Értékelés:
Amit kifelejtettem,
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Rich szerkesztő
Beküldte kami911 -
Inline formátumok
Értékelés:
Bluetooth eszközök prioritásának beállítása
Beküldte Hosszú Lajos -
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.waylonhuang.bluetoothpair
A már párosított eszközöket egy bökéssel ki lehet választani.
Értékelés:
Rich szerkesztő
Beküldte kimarite -
Például, ha egy mondatban írom, hogy 10ec:8168, azt nem csak félkövérrel, hanem így is meglehessen formázni:
A mondat ne legyen így formázva, csak a fentebb kiemelt példa szöveg. A többi - az általad említett ötletek - is jónak hangzik, de példákkal (képekkel bemutatva például) könnyebben megérteném, miről van szó!
Értékelés:
Rich szerkesztő
Beküldte kimarite -
Ha ez egy kész alkalmazás, és nem titok (remélhetőleg nem az), miféle ez jóféle dolog, akkor lehetne linkelni a honlapját! Mert nézegetés közben jönnének az ötletek, könnyebb lenne, mint így ismeretlenül találgatni: mi van benne, és még mit szeretnék (és azt hogyan). Más persze, mi változtatható benne, de ezt a kérdést hagyjuk későbbre. Remélem, beletehetőek képességek...
Ha titok, mi ez az alkalmazás, hol nézhető meg a tudása, vélhetően azt is elfogadom, de ..., akkor legalább azt írd meg, hogy titok/nem szeretnéd elárulni (esetleg privátban megírhatnád, miért titok).
Értékelés:
A rich szerkesztő az, amiben
Beküldte kami911 -
A rich szerkesztő az, amiben nem kódokkal kell mondjuk egy linket beírni, mint azt a válaszablak alján látod, hanem gombos szerkesztője van, mint egy szövegszerkesztőben.
Értékelés:
Megnéznétek kérlek, hogy az
Beküldte kami911 -
Megnéznétek kérlek, hogy az ötleteket megfelelően összegyűjtöttem, beépítettem a https://linuxmint.hu/uj-honlap-tervek oldalon, vagy van ami kimarad, vagy esetleg nem úgy jó, ahogy leírtam?
Értékelés:
A rich szerkesztő az, amiben
Beküldte kimarite -
Vagy egy infomatikai fogalom lenne inkább - amit nem ismerek - és az új fórum motor szolgáltatása lenne? Egy új szolgáltatás, ami nincsen kész, megírás előtt áll? Kérhetek erről valamilyen URL-t? Drupal motor dohog majd az új fórum alatt vagy milyen?
(11 napja nem tudjuk mi a rich szerkesztő | by 168 óra/hetilap: Josip Tot/Kaya Ibrahim)
Értékelés:
Rich szerkesztő | Rich Text Editor for Drupal
Beküldte kimarite -
http://drupal.org/project/tinymce
http://drupal.org/project/fckeditor
http://drupal.org/project/htmlarea
http://drupal.org/project/nicedit
http://drupal.org/project/widgeditor
http://drupal.org/project/whizzywig
http://drupal.org/project/wymeditor
http://drupal.org/project/wysiwygpro
http://drupal.org/project/xstandard
http://drupal.org/project/yui_editor
http://drupal.org/project/bbcode_wysiwyg
http://drupal.org/project/editor
http://markitup.jaysalvat.com/
Itt: https://groups.drupal.org/node/10104
Melyik a kiválasztott?
Ezt is ugyanott:
Supporting WYSIWYG editing better, a Drupal battle plan | Gábor Hojtsy
Régi ugyan, de háha használható.
46,934 modules match your search: https://www.drupal.org/project/project_module
Nehéz úgy keresni, hogy nem értek a Drupalhoz. Ezt is találtam:
Many of the top ones, TinyMCE and CKEditor also work with the Media module which allows you to insert and update media in your WYSIWYG http://drupal.org/project/Media
(https://stackoverflow.com/questions/8067836/most-widely-used-drupal-rich-text-editor-plugin/8068147#8068147)
(11 napja nem tudjuk mi a rich szerkesztő | by 168 óra/hetilap: Josip Tot/Kaya Ibrahim)
Értékelés:
Rich Text Szerkesztő, Drupal
Beküldte kimarite -
Cikkek, hírek szerkesztése rich szerkesztővel. Mint eddig is.
Na jó és köszi beépítést, de a kérdés az, hogy a jelenleg beágyazva használt CKEditor
-- marad vagy másik szerkesztő lesz, és melyik,
-- beágyazva marad vagy modul lesz ismét,
-- és, ha modul lesz ismét, akkor át lesz írva pár dolog benne?
És ugye az is a levegőben lóg, ember van-e a feladatra, mármint, aki átírja szerkesztőt, bővíti annak tudását. Vagy ígéret esetleg, hogy segíteni tud valaki átírni egy Drupal modult vagy egy beágyazott szerkesztő működését összehozni a Drupal fórum motorral? Mert ez ... a fehér holló kategória.
Én azt - most már - értem, hogy minden gombokkal (elemekkel) lesz megoldva, mint például az URL beillesztés, de akkor úgy kérdezem, kíváncsi lennék, hogyan, melyik Drupal modullal vagy beágyazott szerkesztővel történne mindez. A témában az imént írtam még két hozzászólást, légy szíves, olvasd el azokat is!
(11 napja nem tudjuk mi a rich szerkesztő | by 168 óra/hetilap: Josip Tot/Kaya Ibrahim)
Értékelés:
Rich Text Szerkesztő, Drupal
Beküldte kimarite -
Értékelés:
A buborék szöveg és a feliratozott kép nem jelenik meg...
Beküldte kimarite -
csak a szerkesztésnél. Itt már nincs:
Synaptic csomagkezelő: beállítások, használat (első rész)
Értékelés:
A buborék szöveg és a feliratozott kép nem jelenik meg...
Beküldte kimarite -
A buborék szöveget az uBlock Origin blokkolhatja.Nem tudom...
A többieknek: a vakok- és a gyengénlátok miatt feliratoztam a képeket. Már visszajelzést kaptam „tőlük”, hogy a képek feliratait a képernyőolvasó felolvassa. Olvasgatom az akadálymentesítéssel kapcsolatos problémákat, hát, lehetne tökéletesebb sok minden, nem könnyű használni, kényszer.
Tudom, duplázásnak tűnik, illetőleg nem úgy néz ki a látvány, mint a szerkesztéskor (az jobb lenne, egységben a képpel). Egy ismerősöm is jelezte (kérdésemre), hogy ő minden esetben felratozza a képeket, ez is ok. Nagyon zavaró a képek felirata a bejegyzésben, mit gondoltok? Célom a következő bejegyzésekben is feliratozni...
:) Jeff Healey: See The Light (Night Music, 1988)
Értékelés:
A buborék szöveg és a feliratozott kép nem jelenik meg...
Beküldte Koppány -
Értékelés:
A buborék szöveg és a feliratozott kép nem jelenik meg...
Beküldte kimarite -
Mindez a gyakorlatban:
Kicsinyítettem a karakter méreteken, ezt használtam: x2
Az aláhúzás sem működik, de ez ismert probléma.
Középre sem tudtam húzni, szóközöket nagyon nem szeretnék begépelni ... sok munka lenne.
Igen, jó lenne mindez automatizálva.
A leírásoknál érdemes használni akár Fejléc formázások különböző lehetőségeit. Is. Mert a vakok- és a gyengénlátók számára nagyon nagy segítség ez, vagyis a formázás maga: az Orca alkalmazás gyorsbillentyűket biztosít a formázás, a bekezdések,a fejlécek jelzéseire lépéshez! Vagyis végig lehet lépkedni az egész leíráson, de keresni is lehet benne. Úgy mondom, ha nincs pl. Fejléc formázás egyáltalán, akkor az Orca képernyőolvasó az elejétől a végéig felolvassa a teljes szöveget („karakterről karakterre”), abban lépkedni a „fejezetekhez” egyáltalán nem lehetséges. Ez igazán kellemetlen, fárasztó..., és főképpen kényelmetlen. Jó éjt! :)
Értékelés:
Rich szerkesztő | Rich Text Editor for Drupal
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Rich szerkesztő | Rich Text Editor for Drupal
Beküldte kimarite -
Webmester könyveit (D6 és D7) olvas(gat)tam, Drupalt sem tettem fel, nem is próbáltam (még).
Nézelődöm. Én csak GusztávÉrtékelés:
auto-save funkció
Beküldte kimarite -
Értékelés:
auto-save funkció
Beküldte kimarite -
Hard Disk Sentinel Linux: CLI és GUI
Megírtam újra:Kami, ezt nem értem: az utolsó két kép felirata miért van közel a képhez, és a többinél miért van nagyobb távolságban? Mitől függ, főképp hogyan lehet(ne) ezt szabályozni a szerkesztésnél?
Értékelés:
auto-save funkció
Beküldte kimarite -
Az utolsó két képet elfelejtettem linkelni. Ha linkelek, akkor van nagyobb távolság a képaláírás és a kép között. Ha nem linkelem a képet, elfogadhatóbb a távolság, de linkelni szoktam mindig („ez van”, ezt kell szeretni).
Először nem is tűnt fel, azt hittem, megoldom úgy, hogy törlök egy látható üres sort a megfelelő helyen természetesen, vagy az előtte lévő sorvég kacsacsőrére húzom rá az ilyen sorokat szóköz nélkül (Forráskód szerkesztéssel):
Értékelés:
Q #1 ?
Beküldte bartaszili -
Amugy miert vagytok racuppanva a drupalra? Itt sem tudod evek ota javitani a style hibakat. Most az ubuntu.hu is befosott, az is drupal es ott mindig elcseszi valami a dbt, ha kell hozza valaki hegeszteni akkor egen foldon nincs. A hup.hu is drupalos es mindharom magyar linuxos forumnak szerintem elegge ratyi a megjelenitese. Ha mar van bootstrap tobb mint egy evtizede, akkor siman hasznalhato egy jobb megjelenesu forumhoz... Igazandibol sokkal jobban jarna a honlap egy egyedi megoldassal. Drupal hegesztes helyett pl. Laravel, Laminas... Es nem kell holmi agyon turbozott csilli villi mindent tudo dolog, mert ez kb egy blog + forum. Ugyan annyi ido lenne osszehozni, mint amennyi a drupal simogatasahoz kell. Csak aztan egy update nem vagja majd haza...
Értékelés:
Android böngészéshez főleg: Back to Top vagy Scroll to Top
Beküldte kimarite -
A modulok: https://www.drupal.org/search/site/scroll%20to%20top?f%5B0%5D=ss_meta_type%3Amodule
Azt nem értem, kikapcsolt uBlock Origin kiegészítővel sem lehetett a Search mezőbe írni (Firefox), a Midori böngészővel néztem rá..., persze, más téma ez már.
Értékelés:
Clone content (kami911)
Beküldte kimarite -
A „Clone content” érdekes dolog. Az hittem, idézni tudok vele szöveget a válaszomba, de nem, másolatot tudok vele készíteni egy kérdésről. Amit töröltem is, mert nincs szükség rá.
De láthatod, mi történik, ha megnyitod a linket (Clone content).
A mezei felhasználónak szüksége van erre kami911, nem kéne rejteni az elemet inkább?
Értékelés:
Hivatkozások megszüntetése, eltüntetése..
Beküldte kimarite -
Kami911, mi a módja a hivatkozások eltüntetésének?
Itt például: Cinnamon kisalkalmazások mozgatása a panelen a DConf szerkesztő használatával
És erre gondolok (de van több is): window-list@cinnamon.org | Ablaklista
Sima szövegként jelenjen meg.
Értékelés:
Hivatkozások megszüntetése, eltüntetése..
Beküldte T.István -
Értékelés:
Hivatkozások megszüntetése, eltüntetése..
Beküldte kimarite -
window-list@cinnamon.org
A <code> és a </code> közé tenni például a @-ot.
Valamiért ez most nem működik, de lehet hasonló HTML jelölőkkel kísérletezni. Lejár a 333 másodperc, korlátlanul nem tudok.
Így igen (példa, de ez a használt félkövér betűtípusra):
@</strong><strong>c
Értékelés:
Magyar nyelven lehetne?
Beküldte kimarite -
Szeretjük Edit-et, elhagyni sem fogjuk, de... ;)
Értékelés:
A hozzászólásokra érkezett
Beküldte zoli62 -
A hozzászólásokra érkezett válaszokról, és az indított témákra született válaszokról szóló e-mail értesítés jó lenne.
Értékelés:
A hozzászólásokra érkezett
Beküldte kimarite -
létezik. E-mail? Lehet, GDPR igénye van, mint a hírlevélnek.
Script elég régótaÉrtékelés: