Linux Mint telepítése második rendszerként

Dual-boot rendszer kiépítésénél nagyon fontos, hogy elsőként valamelyik Windows verzió kerüljön telepítésre. Ennek legfőbb oka, hogy a Windows telepítése során a boot programot, boot szektort a Windows felülírja, akármi is volt rajta korábban. Egy Linux terjesztéssel szemben a Windows boot programja, csak a korábbi Windows verziókat ismeri fel és csak ebben az esetben alakítható ki dual-boot rendszer két Windows-al. Ez a gyakorlatban azt jeleni, hogy elsőként egy Windows 8.1 kerül telepítésre és utána egy Windows 7, akkor a Windows 7 telepítője nem fogja felismerni a Windows 8.1 rendszert és emiatt az többet nem is indul el. Természetesen ennek javítására is létezik megoldás, de azzal itt most nem foglalkozunk.

Amikor a Linux Mint valamelyik verziója kerül telepítésre második operációs rendszerként a számítógépére, a telepítés menete teljesen megegyezik azzal, amikor csak Linux Mint-et telepít a számítógépére. Egyetlen ponton van eltérés, az pedig a partícionálás.

Ebben az esetben a Telepítés típusa lépésnél, megjelenik még egy opció. Ez pedig a Linux Mint telepítése Windows 7 mellé.

Tehát, ha a korábban ismertetett módon először Windows 7-et telepített, majd ezután Linux Mint-et, akkor a Telepítés típusánál az első opciót jelölje ki. A telepítés további lépései szintén megegyeznek a normál telepítés lépésievel.

Amikor végzett a Linux Mint telepítője, a LIVE rendszert tovább próbálgathatja, vagy akár újra is indíthatja a frissen telepített dual-boot rendszerét.

Újraindításkor mostmár megjelenik az úgynevezett boot menü. Linux terjesztések a GRUB nevű programot használják erre a célra. A GRUB képes felismerni és kezelni különböző fajtájú operációs rendszereket, és ezek száma nincs korlátozva.

Ahogy láthatja a GRUB menüjében öt opció közül választhat.

  • Linux Mint 17 Cinnamon 32-bit, 3.13.0.24-generic (/dev/sda5)
  • Linux Mint 17 Cinnamon 32-bit, 3.13.0.24-generic (/dev/sda5) -- recovery
  • Memory test (memtest86+)
  • Memory test (memtest86+, serial console 115200)
  • Windows 7 (loader) (on /dev/sda1)

Átlagos felhasználónak ebből az öt lehetőségből kettőt kell igazán használnia. Ezek pedig a két operációs rendszer normál módú indításához szükségesek.

  • Linux Mint 17 Cinnamon 32-bit, 3.13.0.24-generic (/dev/sda5)
  • Windows 7 (loader) (on /dev/sda1)

A GRUB menüjében látható, hogy alapértelmezetten az első sor előtt van egy csillag karakter. Ez azt jelenti, hogy az a rendszer fog alapértelmezetten elindulni.

A GRUB menüjében lehetőség van a megjelenő opciók számának változtatására és az alapértelmezetten induló rendszer megváltoztatásának is. Ennek menetét a következő fejezetben ismerheti meg.