Perelnek a bezárt Green Fox Academy diákjai

kami911 képe

Fórum: 

Perelnek a bezárt Green Fox Academy diákjai, írja cikkében a HWSW.hu:

„Kártérítést követelnek a hallgatók a csődbe ment kódsulitól, miután nem tudják érvényesíteni a képzés egyik fő előnyét, az állásgaranciát.

Egy nagyjából 40 fős csoport indított kártérítési pert a Green Fox Academy programozóiskola ellen, miután a hallgatók elégedetlenek azzal, hogy az iskola bezárásával nem tudják a képzéshez tartozó állásgaranciát érvényesíteni - tudta meg a Telex.

A kódsuli tavaly decemberben jelentette be, hogy nyolc év után bezárja kapuit pénzügyi problémák miatt. A diákok közt akad, aki már befejezte a képzést a bejelentéskor, de az állásgaranciát már nem tudja érvényesíteni, miközben a képzési szerződésben ki volt kötve, hogy a vizsga utáni első három hónapban csak a Green Fox kereshet a tanulóknak állást a szektorban, különben 800 ezer forint kötbért kell fizetniük. Többen is arra panaszkodtak, hogy a bejelentés után a vállalat elérhetetlenné vált és nem válaszolt az emailekre.

A bezáráskor adott tájékoztatás szerint a még folyamatban lévő képzéseket végig viszik az oktatók, de új képzéseket már nem indítanak. Pár nappal később kiderült, hogy a diákokat a régió egyik legnagyobb képzési központja, a Codecool programozóiskola veszi át. A Green Fox szerint a bezárás pillanatában 80 aktív diákjuk volt Magyarországon, ebből 74-en döntöttek úgy, hogy a CodeCoolnál folytatják.”

Azt gondolom a juniorok most nehéz helyzetbe kerültek, a mostani leépítéseknél talán kevéssé van rájuk szükség, őket engedik el, ráadásul ezek a feladatok esetleg az AI segítségével is elvégezhetőek, gyorsabban és olcsóbban. Másrészt kérdés, hogy ezek az iskolák mennyire adtak használható informatikust - biztos vagyok benne, nem volt mindenki szuper motivált a váltás kapcsán.