PC felújítás tippek 4 – a hátsó fertály

Nos, az előző részben forrasztási munkákról volt szó, és bár nem így terveztem, de most is ilyesmit mutatok.

Azt gondoltam ugyanis, hogy hátul a ventilátor helye körül teljesen kivágom a lemezt, arra helyre beépítek egy alu lemezt, amit egy másik konvektorból mentett lapból vágok ki.

Ezt fixen akartam rögzíteni 3mm csavarokkal és ragasztóval, el is kezdtem a kialakítását.

Mikor elkészült a lemez, szemrevételeztem a ház hátát, és akkor szembesültem az elgondolásom hibájával:

Ahogy a kép bal oldalán látni, van egy hosszanti kiemelkedés, meg a ventik helye is kiemelkedik, ez merevíti a lemezt, aminek meg kell tartania a tápegységet. És éppenséggel egy batár nehéz táp kerül majd a házba, olyan, amiről a ház gyártásakor még nem is álmodtak. Ha most kivágom teljesen a házból ezeket, és egy alu lemezt helyezek oda, azzal nagyban gyengülni fog az egész szerkezet.

Újratervezés…

Kiszedtem az előlapról az optikai meghajtók helyét takaró lemezeket (pont kettő még volt), és két bővítőkártya nyílás takaró lemezzel megpróbáltam kisaccolni, hogy miként építhetném azokat a ventilátor nyílás köré. (fenti kép jobb oldala).

Kivágtam a nagy lyukat, kivágtam a lemezekből is az íveket, majd az illesztéshez összeónoztam a lemezt, meg a helyét, rászorítottam a házon belül, és összemelegítettem.

Ugyanígy jártam el a többi lemezzel, a bővítőkártya lemezcsíkokat ketté vágtam és párosával használtam (a savazástól lettek sötétebbek, ezek elég régiek voltak, savazni kellett a forrasztáshoz).

No lássuk a külső részt:

A terv az, hogy ónozással eltüntetem a redőket, valahogy síkabbra kellene tenni a felületet. De előtte ki kell fúrni a ventilátor csavarok helyét. Ehhez sablon használtam. Ja, nem írtam még, de venti helyének a kisaccolásához célszerű sablont készíteni. Úgy, hogy egy ventilátorra helyezünk egy papírlapot, és színes ceruzával körbe satírozzuk, majd kivágjuk a rajzot a papírból.

Ezt a sablont használtam a furatok helyének meghatározásához, a papírt a megfelelő helyre helyezve, azon keresztül pontoztam.

Ezután jöhet a sziszufi munka, ónozás, csiszolás, ónozás, csiszolás… Amúgy még én is meglepődtem mennyire merev lett ez a hely, fogóval is elég nehéz hajlítgatni.

A képen balra a belső, jobbra a külső rész, a finish felé haladva…

Végül az az oldal lapok rögzítő csavarok helyére, és a bővítő kártya csavarokat takaró lemez rögzítő helyére is 4 mm anyákat forrasztottam. A pentiumos időkben nagy divat volt ez ház hátából kiemelkedő megoldás, aminek az értelmét soha nem láttam. Annyira utálom, de hát ez van.

(Majd ki fogok dolgozni ragasztós megoldást is a csavaranyák rögzítéséhez, de ebben nagy gyakorlatom van, azért forrasztom az anyákat.)

A következő részben a ház műanyag előlapjával foglalkozom, megjöttek végre Kínából az előlapi kivezetések...